Sport
Kárpát Zsolt 2022.06.07.

Szponzori szezonértékelő az Audi ETO KC-nál

Komoly célokat tűztünk ki ebben az idényben is, a Magyar Bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában is - így fogalmazott Görbicz Anita az ETO KC szponzori évértékelő rendezvényén. A klub elnöke kiemelte, mind a három fronton döntőt játszottunk, és végül egy arany és két ezüstérem jutott idén csapatunknak. Hozzátette azt is, hogy ezzel az együttes előrelépett a tavalyi idényhez képest, azonban tudjuk, hol lehet javítani még a csapat eredményességén.

Pécskai István 2022.06.06.

,,Jövőre visszavágunk, három aranyat szeretnénk”

Saját arénája előtt köszöntötték a szurkolók a fantasztikus szezont záró Győri Audi ETO KC-t. A női kézilabdacsapat megnyerte a hazai bajnokságot, illetve ezüstérmesként zárt a Magyar Kupában. A nemzetközi porondon is menetelő gárda a Bajnokok Ligájában szintén második lett.

Győr+ 2022.06.06.

Cziczás László az új edző, két amerikai érkezik

Cziczás László személyében új edzője lett az UNI Győrnek. Mint arról Fűzy András elnök korábban már beszélt: a váltást a kispadon az indokolta, hogy új impulzusokra van szüksége a csapatnak.

Szigeti Sándor 2022.06.06.

Negyven év után búcsúzik a legendás edző

Négy évtized és egyedülálló szakmai életút után búcsúzik a Győri Audi ETO KC kötelékéből Kocsis Tibor. A kiváló utánpótlásedző nem szakad el végleg szeretett klubjától: saját névtáblás széket kap a kézilabdacsarnokban, a klub pedig egy örökbérlettel is meglepte az utolsó hazai bajnoki meccsen. Páratlan pályafutásáról és jövőbeni terveiről is kérdeztük a 68 éves mestert.

MTI 2022.06.05.

Második lett a Győr

A Győri Audi ETO KC 33-31-re kikapott a Vipers Kristiansandtól a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, budapesti döntőjében, így Tomori Zsuzsanna norvég csapata megvédte címét.

Nagy Roland 2022.06.05.

Sétával, játékkal hangolódott az Audi ETO a BL-döntőre

Kilencedik Bajnokok Ligája-döntőjén a hatodik győzelmére készül a Győri Audi ETO KC női kézilabda csapata a norvég Vipers ellen a budapesti Final4-ban. A lányok egy kis lazítással, játékkal, sétával hangolódtak az év meccsére. A bemelegítés alatt már fantasztikus a hangulat az MVM Dome-ban.

MTI 2022.06.05.

Bronzérmes a Metz

A francia Metz HB nyerte a bronzérmet a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 32-26-ra legyőzte a dán Esbjerg csapatát a vasárnapi helyosztón, a budapesti négyes döntő második játéknapján.