Elvitték a győzelmet a soproni lányok
A címvédő és éllovas Sopron tíz ponttal nyert a harmadik helyezett Győr vendégeként a női kosárlabda-bajnokság szombati játéknapjának első mérkőzésén.
A címvédő és éllovas Sopron tíz ponttal nyert a harmadik helyezett Győr vendégeként a női kosárlabda-bajnokság szombati játéknapjának első mérkőzésén.
Feladta magát március 4-én a rendőrségen Tokody Tibor, korábbi kétszeres magyar válogatott csatár, akit egy 2021 júliusában elkövetett sikkasztás miatt köröztek. A sportal.hu-nak adott interjújában elmondta, tulajdonképpen miről is volt szó.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A pénteki második szabadedzéshez hasonlóan a szombati harmadik gyakorláson is Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon.
A Győri Úszó SE kiváló parassportolója Patkás „Rocky ” Tamás befejezte a téli alapozást, s most már minden erejével a nyári megmérettetésekre készül.
A Borussia Dortmund 2-1-re legyőzte a Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkal felálló RB Leipziget a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának nyitómérkőzésén.
Feladta magát a rendőrségen a 42 éves, korábbi kétszeres magyar válogatott csatár, akit egy 2021 júliusában elkövetett sikkasztás miatt köröztek. A Győri Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellene, de amint ezt T. Tibor meglátta, saját maga sétált be a rendőrségre.
Az ORFK-OBB megalakulásának 30 éves jubileuma alkalmából ünnepélyes keretek között köszönték meg a rendőrök a szervezet egykori és jelenlegi támogatóiknak, partnereiknek a közlekedés biztonságáért végzett rendőri munka segítését. A Győri Audi ETO nemzetközi igazgatóját, Szabó Tamást is díjazták az eseményen.
Hiába a kiváló szereplés már évek óta, még mindig meglepően kevés a szurkoló. Ezen szeretne változtatni a SERCO UNI Győr női kosárlabda klub, amely csütörtökön rendhagyó kitelepülésen vett részt.
Molnár Csaba és Molnár Erika nem csak a magánéletben élnek harmonikus kapcsolatban. A ménfőcsanaki páros mindkét tagja ugyanis fekvenyomásban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel saját kategóriájában jó néhányszor. Csaba civilben motorokat javít, de személyi edzéssel is foglalkozik, továbbá kilencszeres világbajnok. Élete párja egy éve döntött úgy, hogy kipróbálja szerelme sportját és azóta saját kategóriájában szerzett már világ-, Európa- és magyar bajnoki címeket is.