Megszólalt a sikkasztással vádolt egykori győri focista

Győr+ Illusztráció: Pixabay
2023.03.04. 18:21

Feladta magát március 4-én a rendőrségen Tokody Tibor, korábbi kétszeres magyar válogatott csatár, akit egy 2021 júliusában elkövetett sikkasztás miatt köröztek. A sportal.hu-nak adott interjújában elmondta, tulajdonképpen miről is volt szó.

– Bujkált?szegezte neki Tokody Tibornak az első kérdést a sportal.hu újságírója.
– Nem volt miért bujkálnom. – Nem követtem el semmit, amiért szégyenkeznem kellene, és elbújni a világ elől. Éltem, ahogy a többi ember, dolgoztam, s kerestem a helyem a világban.

– Csak közben folyamatosan kereste a rendőrség…
– Fogalmam sem volt róla. Én nem kaptam semmiféle idézést, felszólítást, vagy bármilyen hivatalos levelet erről. De most, hogy így mondja, néhány hónapja közúti ellenőrzésen állított meg a rendőrjárőr, nézték a papírjaimat, beszélgettem velük, s ha valóbban körözési listán szerepeltem volna, alighanem bekísértek volna a kapitányságra.

– Pénteken mégis önként jelentkezett a győri rendőrségen.
– Szerettem volna megkérdezni mi ez az egész. Mi ez a rémálom körülöttem. Az ismerőseim hívtak fel, hogy láttam-e magam, mint valami körözött bűnöző, a különböző újságokban. Sokkoló pillanat volt. Ha az ember tudja, hogy soha semmit nem követett el, és meglátja a fotóját, mintha Al Capone lenne, azt nem könnyű feldolgozni. A rendőr is azt kérdezte, mikor ott ültem vele szemben: mi ez az egész Tokody úr?

– Akkor én is megkérdezem: mi ez az állítólagos sikkasztási ügy?
– Nincs semmiféle sikkasztási ügy. Egy 180 Eurós vita utóélete az én meghurcoltatásom. A korábbi munkahelyemen sofőrként dolgoztam, s mivel jól beszélek németül rendszeresen jártam külföldre is. Az egyik ilyen alkalommal két másik társammal együtt oda parkoltunk a három kocsival a schwecháti repülőtéren, ahová mindig is szoktunk. A kijelölt helyre. Csakhogy másnap mindhárom járműre kerékbilincset tettek. Be kellett fizetnünk fejenként 180 Eurót, s ezt mi a cég pénzéből tettük. Csakhogy amikor hazajöttünk az összeget a vezetőnk kérte vissza tőlünk. Mondtuk neki, ez nem a mi sarunk, nehogy már mi fizessünk rá! Ennyiben maradtunk.

– Azt akarja mondani, hogy most emiatt tették körözési listára?
– Pontosan. 180 Euró miatt.

– Nincs félmilliós tartozása, innen-onnan elsikkasztott összege, amivel nem tud elszámolni?
– Nincs, és nem is volt.

Az interjú folytatása, amelyben Tokody őszintén beszél magánéletéről, a róla felreppentő további pletykákról a sportal.hu oldalra kattintva olvasható.

Előzmény:

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |