Fának csapódott egy autó Kajárpéc és Gyömöre között
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Legkevesebb 200 fő 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Győr-Moson-Sopron megyében. A program megvalósításához a kormány több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben.
A 49 éves férfi három kutyát tartott a Győrhöz közeli településen lévő otthonának udvarában. A kutyák olyan állapotba kerültek, hogy bejelentés érkezett a férfi ellen, akitől két kutyát egy állatvédő alapítvány már a rendőri intézkedéskor elvitt. A férfi ellen az ügyészség három rendbeli állatkínzás vétsége miatt emelt vádat.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M85-ös számú autóút 65. kilométerszelvényében, Nagylózs térségében, 2021. június 3-án 14 óra 50 perckor.
400 millió forintból újul meg a Pinnyéd melletti útszakasz. Az út fejlesztése mellett, kerékpárút, körforgalom, járda és buszmegálló is épülni fog. A munkálatok már elkezdődtek, a folyamatokról a helyszínen dr. Dézsi Csaba András polgármester, Szeles Szabolcs alpolgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő számolt be egy sajtótájékoztatón.
Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő hivatalos Facebook oldalán számolt be róla hogy látogatást tett a győri kórházban, ahol a köszönet mellett a jövőre vonatkozó tervek is elhangzottak.
Rendőreink a megye útjain négy személyi sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A Kisalföldi Erdőgazdaság a közelmúltban csaknem 300 köbméter, nagyjából 600 tonna illegálisan lerakott szeméttől szabadította meg a kezelése alatt álló erdők egy részét.
Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjében vasárnap, amely az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába enged betekintést.
A növényekből, állatokból kinyert illóolajokat több ezer éve használja az emberiség. Legyen szó akár vallási terek megtisztításáról, halottbalzsamozásról, gyógyászatról vagy parfümiparról. A Pannonhalmi Főapátság legújabb látványossága, az Illatmúzeum betekintést enged az ezeréves szerzetesi gyógynövénykultúrába, a gyógyászat és az illatszeripar alapanyagát adó illóolajok előállításába, a termékek gyártásába.