Rendőreink a megye útjain négy személyi sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A 82-es számú főúton, Győr felől Nyúl irányába közlekedett személygépkocsijával május 31-én 3 óra 30 perckor egy 28 éves ravazdi férfi.
A 69-es kilométerszelvény közelében – mivel járművét vélhetően nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel vezette – gépkocsija az útról lesodródott, egy közlekedési jelzőtáblának, majd egy optikai terelőoszlopnak ütközött, amelyet követően a főút melletti árokba borulva állt meg.
A balesetben a sofőr, illetve 32 éves győri utasa megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.

Forrás: police.hu