Híradó

400 millió forintos útépítés

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2021.06.03. 14:47

400 millió forintból újul meg a Pinnyéd melletti útszakasz. Az út fejlesztése mellett, kerékpárút, körforgalom, járda és buszmegálló is épülni fog. A munkálatok már elkezdődtek, a folyamatokról a helyszínen dr. Dézsi Csaba András polgármester, Szeles Szabolcs alpolgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő számolt be egy sajtótájékoztatón.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta, hogy egy 400 milliós beruházásról van szó, amely nagyon jelentősnek számít. Azt is hozzátette, hogy a belvárosi fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a város peremkerületeinek fejlesztésére. A mostani pinnyédi szakasz építése és felújítása mellett, más kívül eső városrészeken is lehet majd számítani hasonló beruházásokra.

Szeles Szabolcs, alpolgármester, aki a terület képviselője is nagyon örül annak, hogy ez a nagyszabású beruházás megvalósulhat. Azt is hozzátette, hogy a kivitelező próbál az előre meghatározott ütemterv szerint haladni és a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni a közelben élőknek, ennek ellenére az itt lakók maximális türelmét kéri.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő közbenjárásának is nagyban köszönhető, hogy a szakasz felújítása és építése központi forrásból kerül finanszírozásra és egy TOP-os program keretein belül valósul meg.

A munkálatok egészen novemberig tartanak majd.

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #beruházás | #helyi fejlesztés | #útfelújítás |