Hópárduc
Havassy Anna Katalin 2021.10.12.

Különleges fotót ajánlottak fel a Hópárducok

Kovács Albert és Vitéz Péter a nyáron megjárták Kirgizisztánt, s bár nem sikerült a világ egyik legveszélyesebb csúcsának a meghódítása, a legfontosabb, hogy hazajöttek, mert Albert, az Ibex Sport Falmászás egyik tulajdonosa felelős döntést hozott. Most pedig családokon szeretne segíteni, mert ha valaki, akkor ő tudja: a mászás igazi szenvedély, amely építi a testet és a lelket is.

Havassy Anna Katalin 2021.08.17.

„Felelős mászó vagyok és a siker nem minden!” – véget ért a Pobeda-expedíció

A két győri hegymászó, Kovács Albert és Vitéz Péter csúcshódítása nem sikerült. Ennyi lenne a száraz hír, ám ami mögötte van, az sokkal, de sokkal több. Sportemberi és emberi küzdelem na meg a nehéz, ám felelősségteljes, bölcs döntés meghozatala: csúcshódítás nélkül hazajönnek a fiúk. A mi igazi hőseink.

Havassy Anna Katalin 2021.08.13.

Egy nap az ördögnek – meglopták a győri hegymászókat

Egy napot kapott Lucifer, aztán érje is be ennyivel... Kovács Albert és Vitéz Péter terveit egy kicsit átírták ismeretlenek, akik olyat vettek el tőlük, ami kellett volna ahhoz, hogy folytassák a csúcshódítást. A fiúk döntöttek, a pénteki napot elengedik. Folytatódik a Pobeda-expedíció!

Havassy Anna Katalin 2021.08.10.

„Szerettük volna visszaadni a családjának”

Ahogy arról a Győr+ Média is beszámolt, a Tien-san hegységben található Pobeda-csúcs meghódítása a világ egyik leghidegebb és legkeményebb próbatétele, a legfelkészültebb hegymászók számára is. Szerencsére a jelenleg az alaptáborban tartózkodó Kovács Albert és Vitéz Péter jól vannak és hétfőn a több napja eltűnt iráni hegymászónő, Mehri Jafari keresésére indultak.

Havassy Anna Katalin 2021.08.07.

„Hinned kell, hogy eléred a célod!” – hívás Kirgizisztánból

Kovács Albert és Vitéz Péter hangját hallani nem csak azért volt nagyon jó, mert az ember már csak ilyen: aggódik a másikért. Azért is élmény volt beszélgetni, mert egyrészt még mindig rácsodálkozom a technikai fejlődésre: Kirgizisztánból hívtak, a Pobeda-expedíció kellős közepéről. És újra csak meggyőződtem róla: hihetetlen sportemberek, igazi vagány személyiségek.

Győr+ 2021.08.06.

Ismét az alaptáborban a győri hegymászók

A győri Hópárdux Expedíció-Sorozat hivatalos Facebook oldalán jelentkeztek újra a hegymászók, Kovács Albert és Vitéz Péter, akik szerencsére továbbra is jól vannak, s ismét az alaptáborban vannak.

Havassy Anna Katalin 2021.08.04.

Hóviharban, -15 fokban vertek sátrat a győri hegymászók

Egyre jobban örülök, amikor jelez a telefonom, s látom, hogy Kovács Alberttől jön az üzenet. Mert az azt jelenti, hogy jól vannak, hogy egészségesek és hogy haladnak az álmaik megvalósítása felé. Nem tudom, ki hogy van vele, de Vitéz Péterrel együtt ők már most példaképek.

Havassy Anna Katalin 2021.08.03.

Üzenetek, 5050 méterről…

Van abban valami különlegesen hátborzongató, amikor 5050 méterről, Kirgizisztánból kapok üzenetet. A két győri hegymászó, Kovács Albert és Vitéz Péter jelentkezett, akik most már csak így tudják tartani a kapcsolatot a külvilággal. Elérték a kettes tábort, s ami a legfontosabb: jól vannak.

Győr+ 2021.07.31.

Jön a második akklimatizációs kör!

Kovács Albert és Vitéz Péter helyi idő szerint délután 3 órakor elindultak az alaptáborból az 1-es táborba, ezzel megkezdve a második akklimatizációs körüket.

HAK 2021.07.28.

Ami eddig történt a győri hegymászókkal

A két győri hegymászó, Kovács Albert és Vitéz Péter napról-napra halad, hogy valóra váltsák azt az álmukat, amely a Pobeda-csúcs meghódítását jelenti.