Híradó
Győr+ 2022.10.28.

Civilek a hőerőműben

Ahogy 2014 óta minden évben, úgy idén is megrendezik a Távhőszolgáltatás Napját, egybekötve az Erőművek Éjszakájával. A Győr-Szol Zrt. Rozgonyi utcai hőerőművébe is betekinthettek az érdeklődök az ezúttal október 28-ra szervezett, közös eseményen.

Kárpát Zsolt 2022.10.28.

Egyedülálló játszóház nyílt az állatkertben

Saját beruházásként újította fel régóta üresen álló csarnoképületét a Xantus János Állatkert. Az egész évben használható, több mint 700 négyzetméteres közösségi tér hiánypótló beruházás a régióban, rendhagyó játszóházként funkcionál és várja a családokat.

Kárpát Zsolt 2022.10.28.

Testi-lelki egészség másként

Illat, masszázs és egyéb terápiával ismerkedhettek meg Semmelweis utcai Idősek Klubjának tagjai csütörtökön délelőtt. Az eseményen a szépkorúaknak a szakemberek olyan eljárásokat mutattak be, amelyeket a hagyományos orvosi kezelés mellett hatékonyan alkalmazhatnak a hétköznapokban.

Győr+ 2022.10.28.

Társadalmi veszélyhelyzetek és emberi perifériák

2015-től kezdőden hazánkon is egyre nagyobb a nemzetközi migrációs nyomás, mely főként déli határainkon érezteti hatását. Emberek millió indulnak útnak évente Európa irányába, mely társadalmi jelenség soha nem látott destabilizációhoz vezethet azokban a térségekben, ahol a migrációs útvonalak húzódnak.

Földvári Gabriella 2022.10.27.

Új bölcsőde épül Újvárosban

Újvárosban, a Szalay utcában új bölcsőde épülhet, ugyanis a győri önkormányzat sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében infrastrukturális fejlesztésre. A győri önkormányzat beruházásában, az Európai Unió támogatásával valósul meg a 6 csoportszobás, 84 férőhelyes intézmény létrehozása. A bölcsőde alapkövét csütörtökön rakták le.

Zombai-Kovács Ákos 2022.10.27.

Szülői élőlánc a Gárdonyi körül

140 szülőből álló élőlánc fogadta csütörtök reggel a Gárdonyi Géza Általános Iskolába érkező gyerekeket. Az apukák és anyukák az akcióval szolidaritásukat fejezték ki a tanárok helyzetével kapcsolatban. A teljesen politikamentes megmozdulás főszervezője, a szülői munkaközösség elnöke a Győr+ Médiának azt mondta: együtt éreznek a pedagógusokkal, mert nincs megfelelő utánpótlásuk, emiatt pedig túlterheltek.