Egyedülálló játszóház nyílt az állatkertben

Kárpát Zsolt Ács Tamás
2022.10.28. 14:35

Saját beruházásként újította fel régóta üresen álló csarnoképületét a Xantus János Állatkert. Az egész évben használható, több mint 700 négyzetméteres közösségi tér hiánypótló beruházás a régióban, rendhagyó játszóházként funkcionál és várja a családokat.

Ha valaki ellátogat a különleges játszóházba, a dzsungelbe érkezik, ahol az ugrálóvárak, a hatalmas játéktér és mászóelemek mellett egy-egy fajt testközelből lehet megcsodálni, sőt meg is lehet simogatni őket. Az energiatakarékos fűtésű játszóház az állatkert nyitvatartási idején túl is nyitva lesz. A létesítmény átadóján a „hajó”  horgonyát dr. Dézsi Csaba András eresztette le, majd az állatok is jelképesen partra szálltak Madagaszkáron. „ Andréka igazgató úr mindig meglepetéssel szolgál, fantasztikus, hogy milyen szisztematikusan és átgondoltan fejleszti Győr egyik legfontosabb és leglátogatottabb turisztikai célpontját, az állatkertet – emelte ki Győr polgármestere.

Nem csak a győri állatkert fejlődése töretlen, Gyárvárosban is számos meghatározó fejlesztés valósult meg az elmúlt két évben.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy beértek a beruházások, így azt tudjuk mondani, Gyárváros is bezzeg városrész. Azt gondolom ezt az itt élők értékelik, mi pedig az köszönjük nekik, hogy mindig türelemmel viselik el a fejlesztések miatti kellemetlenségeket.– nyilatkozta Hajtó Péter a körzet önkormányzati képviselője.

2022-ben az állatkert önerejű beruházásként felújította régóta üresen álló csarnoképületét. A hely egy rendhagyó játszóház, ahol a régióban egyedülálló módon találkozhatunk interaktív állatbemutatókkal, állatsimogatóval, játszóházzal, ugrálóvárral.

Az állatkert ezt a csarnok először arra használtuk, hogy az átalakításaink során ideiglenesen ide telepítettük az állatokat. Mivel ezek a munkák befejeződtek azóta álmodozunk, hogy egy ilyen közösségi teret hozzunk létre, ami nem csupán játszóház. Ez egy igazi mesebirodalom.– mondta el a Győr Plusznak Dr. Andréka György a Xantus János Állatkert igazgatója.

Az igazgató arról is beszélt, hogy dicséret illeti az állatkert munkatársait, ugyanis az elmúlt hónapokban rengeteg energiát és időt fordítottak arra, hogy a játszóház elkészüljön. A játszóház az állatkert téli nyitvatartási idején túl, hétköznap 19:00, hétvégén 20:00-ig tart nyitva. Sötétedés után a kültéri kivilágított állatkerti játszótér és az állatsimogató továbbra is használható.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #Xantus János Állatkert |