Rabok a mecséri óvodában
Jót tenni jó. Akkor is, ha erre csak késve döbben rá az ember. A mecséri óvoda udvarán börtönőrök gyűrűjében néhány férfi dolgozik. Kezeik nyomán megújulnak, új színeket kapnak a kerti játékok. A három elítélt egy jóvátételi program részese, melyben a győri börtönben szerzett szobafestő végzettségüket hasznosítják.
„Hazámat szolgálom!”
A Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred idén második alkalommal tartott alapkiképzést pályakezdő szerződéses tiszt, altiszt és legénységi állományú katonák számára. csütörtökön 29 hivatásos honvéd tette le az ünnepélyes esküt a Pálffy Miklós laktanyában családtagok és barátok előtt.
Kazinczy: jelenlétiben csinálnák végig a tanévet
Jelenléti oktatásban kezdenénk meg szeptemberben az új tanévet és abban is szeretnénk végigcsinálni az egész 2022-2023-as időszakot. Ezt mondta a Győr Plusznak Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója. Az iskolavezető úgy fogalmazott, szerinte a Covid-járvány sokat ártott az oktatás minőségének, bár a diákok elért eredményei nem ezt tükrözik. Németh Tibor kiemelte, tanulóik közül sokan táboroztak a nyáron, a tanárok pedig már az új tanévre készülnek. A Kazinczyba már a tankönyvek is megérkeztek.
Tanévkezdésre tovább szépül a Péterfy
A nyári szünidőben is zajlik az élet a Péterfy Sándor Evangélikus Iskolában, erről az intézmény igazgatója beszélt Híradónknak. Kolarovszki Zoltán úgy fogalmazott, amíg a diákok tartalmasan, de sok pihenéssel töltik a nyarat, addig az iskolában kisebb fejlesztésekkel teszik még komfortosabbá a környezetet. A Péterfyben is lehetőleg jelenléti oktatásban teljesítenék a következő tanévet, de persze arra is fel vannak készülve, ha egyik pillanatról a másikra, digitális oktatásra kell átállniuk.
Idén is folytatódik a Zenélő Udvarok
A Győri Filharmonikus Zenekar tavaly nagy sikerrel indította útjára Zenélő Udvarok című sorozatát, amely idén is folytatódik.
Élménytábor menekült gyerekeknek
Az Ukrajnában zajló háború elől menekülő gyerekeknek szervez nyári táborokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megyei egyesülete és a Győri Egyházmegyei Karitász. Augusztus 1. és 19. között három egy hetes turnusban, összesen kilencven gyermeknek teszik könnyebbé a vakációt a szeretetszolgálatok munkatársai. Szerdán nyílt napot tartottak a táborban.
Újra Hídpiknik lesz Pinnyéden
A második Pinnyédi Hídpikniket rendezik meg augusztus 20-án, Magyarország születésnapján a híd lábánál, a Rábca partján, az árnyas fák alatt.
Az üzemanyaghiány is „pörgeti” az elektromos bringákat
Az üzemanyaghiány is felpörgette az elektromos kerékpárok piacát. A Covid miatt kerültek előtérbe az alternatív közlekedési eszközök, így a részben vagy teljesen árammal hajtott kétkerekűek is népszerűek. Az állam is támogatja az elektromos bringák beszerzését, árammal hajtott teherszállító kerékpárok vásárlására a napokban már ötödik alkalommal írtak ki pályázatot, a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokat szem előtt tartva. Híradónk körülnézett az egyik népszerű győri kerékpárboltban, mennyire fogynak manapság az elektromos bringák.