Meghódította a világot a fekvenyomó házaspár
Molnár Csaba és Molnár Erika nem csak a magánéletben élnek harmonikus kapcsolatban. A ménfőcsanaki páros mindkét tagja ugyanis fekvenyomásban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel saját kategóriájában jó néhányszor. Csaba civilben motorokat javít, de személyi edzéssel is foglalkozik, továbbá kilencszeres világbajnok. Élete párja egy éve döntött úgy, hogy kipróbálja szerelme sportját és azóta saját kategóriájában szerzett már világ-, Európa- és magyar bajnoki címeket is.
Tartósan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Szinte egész februárban csökkentek a hazai üzemanyagárak, és úgy tűnik, hogy ez a trend márciusban tovább folytatódik. A benzin nagykereskedelmi ára szerdán bruttó 3 forinttal csökkent, a gázolaj ára a hét közepén nem változik. Így figyelembe véve az aktuális átlagárakat a 95-ös benzinért 610, míg a gázolajért 618 forintot kell fizetni literenként.
Jedlik: évek óta segítik a rászoruló tehetségeket
Már hosszú évek óta segíti a tehetséges, de valamilyen okból rászoruló diákjait a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum. Az intézmény, a Győri Zsidó Hitközséggel, illetve a Hatos és Társa Nyelviskolával közösen a napokban 14. alkalommal szervezett jótékonysági koncertet, melynek bevételét ezúttal is nehéz sorsú fiataloknak ajánlották fel.
Kezdődik a „nagyüzem” a kertekben
Beköszöntött a meteorológiai tavasz, van feladat bőven a kertekben. Ezt mondta a Győr+ Médiának a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének elnöke. Nagykutasi Viktor kitért arra, hogy az ügyesebb kertbarátok már január során megmetszették az idősebb fákat, eltávolították a szárazabb ágakat, vagy épp ültető gödröket készítettek elő a fagymentes időszakban.
Villámgyors harapnivaló a hétköznapokra
A hétköznapi ételeinket is feldobhatjuk például primőr zöldségekkel és friss fűszernövényekkel. Nem csak az éttermek és vendéglátóhelyek használnak egyre gyakrabban idényjellegű hozzávalókat.
Kamarai évnyitó: együtt sikerülhet kilábalni a nehéz gazdasági helyzetből
Gazdasági évnyitó rendezvényt tartottak a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSM KIK) székházában. Az esemény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet – a megyei gazdaságot érintő aktualitásokon túl – az összefogásra és az együtt gondolkodás fontosságára a nehéz gazdasági helyzetben.
Szeles: legfontosabb feladatunk idén a működésünk biztosítása
Alig több mint egy hete zajlott az év talán legfontosabb közgyűlése, ahol hosszú vita után megszavazták a város idei költségvetését. A teljes, 145 oldalas dokumentumban részletes, intézményekre és szervezetekre lebontott kiadási és bevételi terv található.
Télen is népszerű a vásárcsarnok
A néhány éve megszépült, modern, az árusok és a vásárlók számára is 21. századi körülményeket biztosító vásárcsarnok télen is népszerű. Legalábbis erről árulkodnak a Győr+ Média által megkérdezett kereskedők beszámolói. A piacosok állítják, a korábbi évekhez képest meglepően jó forgalmat hozott a január és a február is, annak ellenére, hogy például a hazai primőrök dömpingjére még várni kell és a magas infláció sem kedvező. Nem csak élelmiszer fronton bonyolít jó forgalmat a csarnok, a bevásárlók utcájában is szépen fogynak a portékák.