Híradó
Németh Boglárka 2023.03.23.

Csodás panoráma és párizsi hangulat a szaunavilágban

Már a negyedik tengericsillagnak is vannak keresztszülei, ráadásul mindjárt három, győri sportcsillag lett keresztanyuka. A most még épülő, hét tengericsillagos új, vízi élménypark szauna világának kialakítása is jó úton halad.

Kárpát Zsolt 2023.03.23.

Petőfi-konferencia a győri városházán

Élő Petőfi címmel tudományos konferencia kezdődött a Városháza dísztermében csütörtök délelőtt. A kétnapos esemény egyrészt Petőfi alakjának, költészetének korszerűségét emeli középpontba, másrészt Petőfi helyi és megyei vonatkozásait mutatja be, levéltári anyagokra, korabeli sajtómegjelenésekre támaszkodva.

Ficsór Dávid 2023.03.23.

„Lengyel, magyar két jó barát”

Ünnepséget rendeztek a lengyel-magyar barátság napján Győrben, a Bem téri emlékműnél. 2007. március 12-én nyilvánították hivatalosan ünnepnapnak március 23-át. Azóta a városban minden évben koszorúznak a lengyel-magyar barátság köztéri szobránál, melyet 2006-ban a lengyel és a magyar köztársasági elnök közösen avatott fel.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.03.23.

Elültették a „Büszke 53-asok” fáját Győrben

Mindig jó hír, ha tovább zöldül Győr, ha pedig faültetésről van szó, akkor egyetlenegy fa is sokat számít. Csütörtökön elültették a „Büszke 53-asok” fáját, ami egy országos szintű civil kezdeményezés eredményeként kerülhetett az egyik belvárosi parkba. A faültetésen a körzet önkormányzati képviselője üdvözölte a programot és kiemelte, az önkormányzat révén a Belváros minden évben legalább 40-50 fával gazdagodik.

P. Csapucha Adrienn 2023.03.22.

Fuss a struccal, hogy segíthess!

A Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány szervezésében jótékonysági futófesztivál lesz Győrben, április 23-án az Aranypart II-n. Bár a rendezvény kabalafigurája egy strucc, mi sem dugjuk homokba a fejünket, sőt, segítünk és mellé állunk a kezdeményezésnek, hogy az akció elérje célját, és egy új lélegeztetőgépet kapjanak a beteg gyerekek.

Pécskai István 2023.03.22.

Varga Botond Győrből jutna el az NFL-be

Hatalmas elismerésben részesült Varga Botond, a Győr Sharks U15-ös amerikaifoci csapatának játékosa. A fiatal sportoló az Egyesült Államokban kapott ösztöndíjat: a Massachusetts állambeli Tabor Academyn folytatja karrierjét. Magyarországon ilyen lehetőséget még egy fiatal sem kapott, ráadásul Botond kegyeiért három amerikai középiskola is versenyzett.

Győr+ 2023.03.22.

Ábrahám Csaba: „Nem csak nekem szól ez a díj”

A március 15-i győri díszközgyűlésen vehetett át Pro Urbe Győr díjat dr. Dézsi Csaba Andrástól, Győr polgármesterétől Ábrahám Csaba. A Graboplast Győri Vízisport Egyesület elnökének a város hírnevét öregbítő sporteredményei, színvonalas sportvezetői és edzői tevékenységéért ítélték oda a kitüntető címet.

Németh Boglárka 2023.03.22.

A Vakok és Gyengénlátók Megyei Szervezete látogatott a Győr+ Médiába

A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének tagjai látogattak el a Győr+ Média székházába szerda délután. Az egyesület tevékenységéről gyakran számolunk be híradásokban és online felületeinken is, a szervezet tagjai pedig nagy érdeklődéssel fordultak médiacentrumunk felé.

Kárpát Zsolt 2023.03.22.

Megalakult a győri légfegyveres Eb szervezőbizottsága

Megkezdte munkáját a 2024-es győri légfegyveres Európa-bajnokság szervező bizottsága a városházán. A világversenynek jövő februárban lesz városunk a házigazdája. Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára és a szervező bizottság elnöke kiemelte, európai versenyzők számára ez lesz az utolsó olimpiai kvótaszerzési lehetőség.