Híradó
Zombai-Kovács Ákos 2023.03.30.

Húsvétváró programok a csanaki termelői piacon

Hétvégén ismét kézműves és termelői piac lesz Ménfőcsanakon, ahol ezúttal a közelgő húsvét jegyében zajlanak majd a kísérő programok. Erről a körzet önkormányzati képviselője, a helyi termelői piac megálmodója beszélt a Győr+ Médiának. Dr. Laczkovits-Takács Tímea kiemelte, a jól megszokott árusok mellett többek között húsvéti kézműves foglalkozás, tojásfestés, szatyorkészítés és tojásvadászat is várja majd szombat délelőtt az érdeklődőket. Sőt a piacon ezúttal kihelyezett fogadóórát is tart a képviselő.

Földvári Gabriella 2023.03.29.

425 éve foglalták vissza a győri várat a töröktől

425 évvel ezelőtt Győrben olyat tettek eleink, amellyel örökre beírták magukat a világtörténelembe. Négy év török megszállás után visszafoglalták a győri várat Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf vezetésével.

Németh Bolgárka 2023.03.29.

Innovatív megoldások a Széchenyi-egyetem gépészeti versenyén

A Széchenyi István Egyetem március 26. és 29. között rendezte meg a XV. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciáját. A rendezvényre az ország számos területéről érkeztek gépész-, járműmérnök és mechatronikai mérnök hallgatók, akik vegyes csapatokba sorsolva vállalatok által adott szakmai problémákat oldottak meg, és közben ipari gyakorlatot szerezve szakmai tudásukat bővítették, továbbá a céges működésbe is bepillantást nyerhettek.

P. Csapucha Adrienn 2023.03.29.

A patrióta gazdaságpolitika, és minden ami mögötte van

A „Magyarország 2020 – 50 tanulmány az elmúlt 10 évről” című kötet kapcsán tartottak pódiumbeszélgetést Győrben, az MCC legutóbbi előadásán. A legnevesebb hazai szakértők tanulmányain keresztül értékelt kormányzati cselekvéseket és történéseket, a könyv egyik szerkesztője, dr. Mernyei Ákos miniszteri biztos mutatta be kedden. Beszélgetőtársa pedig az a dr. Kiss Rajmund volt, aki az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjeként már nem először látogatott városunkba.

Kárpát Zsolt 2023.03.29.

Győri Balett: irány Bogota!

Vasárnap kora reggel indul a Győri Balett Kolumbiába, hogy a társulat részt vegyen a Bogotai Nemzetközi Klasszikus Zenei Fesztiválon. Az együttes több mint egy hetet tölt el a dél-amerikai országban, ahol három fellépésük lesz.

Szöveg és fotó: Németh Boglárka 2023.03.29.

Közösségi kert épül Marcalvárosban is

Újabb közösségi kert jön létre városunkban, ezúttal Marcalváros I-en. A ménfőcsanaki Málnakert mintájára alakítanák át a szervezők az Ikva utca Págisz Iskolához közelebbi felén, a tízemeletesek közötti háromszög alakú füves területet. Eddig csak a közösségi oldalon hirdették meg a lehetőséget és máris rengetegen jelezték, hogy lennének parcella tulajdonosok, hiszen a közösségi kert lényege, hogy a nagy kerten belül mindenki a saját kis területén, saját zöldségeit, virágait, gyümölcseit gondozza.

P. Csapucha Adrienn 2023.03.29.

Nagy Balázs: a maraton a sport Szent Grálja!

Nagy Balázs színész lesz a „Fuss a struccal” elnevezésű futófesztivál egyik nagykövete. A jótékonysági esemény több szempontból is szívügye a művésznek, egyrészt, mert édesapaként különösen fontos számára a gyermekek támogatása, másrészt pedig azért, mert maga is rendszeresen sportol, nem is akárhogyan...

P. Csapucha Adrienn 2023.03.28.

Hídvédő hősök előtt tiszteleg az emlékmű

78 évvel ezelőtt, március 28-án nagy tettet hajtott végre két győri hős. Czapp József és Németh János ugyanis megakadályozta, hogy a visszavonuló németek minden hidunkat felrobbantsák, egyet, a Pálffy hidat közösen mentettek meg a pusztulástól. Bátor cselekedetük elismeréseként az Arrabona Városvédő Egyesület kezdeményezésére, ma már egy emlékmű hirdeti a történelmi jelentőségű eseményt.