Híradó
Pécskai István 2023.06.15.

Laci bácsi 95 évesen tornázással tartja magát formában

Kilencvenöt éves lett Domonkos László, akit ez alkalomból Radnóti Ákos alpolgármester és Adyváros önkormányzati képviselője köszöntött a szépkorú férfi Ifjúság körúti panellakásában. Laci bácsi évtizedeken keresztül dolgozott testnevelő tanárként, és különböző sportágak edzőjeként, vezetőjeként. A sport mindig is központi szerepet játszott az életében.

Földvári Gabriella 2023.06.15.

Átadták a rendelőt

Komplex felújításon és bővítésen esett át a József Attila úti orvosi rendelő, melyben így három felnőtt-, három gyermekpraxis, valamint öt védőnői szolgálat áll a lakosok rendelkezésére. Az ünnepélyes átadásra csütörtökön került sor.

J. Kovács Andrea 2023.06.14.

Működik a „szexcsapda”

Rossz hír a különféle gyümölcsmolyoknak, a cseresznye- és dióburoklegyeknek, viszont nagyon jó hír a városban élő kiskerttulajdonosoknak: működik a szexcsapda vagy más néven feromoncsapda! Erről számoltak be azon a bemutatón, melyet Nagykutasi Viktor, a győri kertbarátok egyesületének elnöke, valamint Herman Etelka, az önkormányzat Környezetvédelmi Osztályának vezetője tartott az egyik kiskertben.

J. Kovács Andrea 2023.06.14.

Sokakat vonzott az állatvédelmi nap

Emberek és állatok népesítették be a Dunakapu teret szerdán, ahol kora délutántól késő estig zajlott az I. Győri Állatvédelmi Nap. Jöttek iskolai csoportok, kisebb és nagyobb gyermekes családok, fiatalok, baráti társaságok és idősebbek is.

Zombai-Kovács Ákos 2023.06.14.

Tankerületi évzáró: a nevelőmunka maga a csoda!

A nevelő munka, amit a tankerület pedagógusai végeznek, maga a csoda, sok erőt és kitartást kívánok ennek az elkötelezett munkának a folytatásához. Ezt mondta a Győri Tankerület hagyományos tanévzáró ünnepségén a Győr-Moson-Sopron megyei főispán.

Földvári Gabriella 2023.06.14.

Drónos szúnyoggyérítés elsőként Győrben

Az országban először Győrben tesztelték a drónos szúnyoggyérítést. Szerdán a Kovalter környékén szállt fel a drón, hogy az előre meghatározott pontokon elvégezze a biológiai gyérítést.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.06.14.

Látványos és mozgalmas gyereknap a Kölcsey alsósainak

Látványos és mozgalmas gyereknapi programokat szervezett alsósainak a Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola. Az intézményben szerdán, egész nap színes programok várták a kisdiákokat, miközben a felsősök projektnap keretében, a város nevezetességeivel ismerkedtek. A Kölcsey igazgatója a Győr+ Médiának azt mondta, a tanév végeztével, jó lesz kicsit kifújni a gőzt, ennek jegyében telt a szerdai nap is.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.14.

Kantharosz: ahol megvalósulnak az álmok!

Átadták a támogatói okleveleket annak a 18 pályázónak, akiket a Kantharosz Alapítvány sikeresen támogathat, hála a még áprilisban rendezett 11. gálájuknak. Az idei rendezvény ugyanis rekordot döntött, az árveréssel tűzdelt esten 23 millió forint gyűlt össze.