Híradó
Kárpát Zsolt 2023.10.06.

Rendszerváltás belülről: pénteken ismét Konkrét

Kónya Imre rendszerváltó politikus, a Boross-kormány belügyminisztere legújabb könyvéről beszélt Konkrét című műsorunkban. A szerző az akkori politikai eseményekről a közvélemény számára ismeretlen történeteken keresztül mutatja be a rendszerváltás első felvonását.

Pulai Sarolta 2023.10.05.

Iskolafejlesztés három településen

25 millió forint értékben vásároltak új iskolabútorokat és sporteszközöket a lébényi, a mecséri és a bezi iskolákba, amiket egy 614 millió forint értékű projekt során infrastrukturálisan is fejlesztettek.

Ficsór Dávid 2023.10.05.

24 csapat a NAV Focitornán

Huszonnégy csapat részvételével rendezett a napokban futballtornát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.

Pécskai István 2023.10.05.

Az egészséges táplálkozásért kampányolnak

Csütörtöktől szombatig Győr ad otthont a Táplálkozástudományi Társaság éves vándorgyűlésének. A szervezetet 1967-ben alapították. Célja, hogy a társadalmat a helyes táplálkozás irányába terelje, hiszen ez az egészségünk alapja.

P. Csapucha Adrienn 2023.10.05.

Szétfeszít a szertefoszlott szerelem

A legjelentősebb német drámaírónak tartott Friedrich Schiller nagyívű művét mutatja be október 6-án a Győri Nemzeti Színház. Az Ármány és szerelem az alkotó saját életéből építkezik, melyben a környezet előítéleteinek tüzében egy eszményinek ígérkező szerelem lesz semmivé. A történet lelkünk mélyéig hatol, s egyúttal figyelmeztet arra: a lélek szabadsága mindennél fontosabb.

Földvári Gabriella 2023.10.05.

Egyedülálló adományközpont nyílt Adyvárosban

Három győri szociális intézmény és az Audi összefogásával új adománykezelő központ nyílt csütörtökön Adyvárosban, az úgynevezett volt kék diszkont helyén.

J. Kovács Andrea 2023.10.05.

Megnyitotta kapuit a III. Győri Klíma Expo

Csütörtöktől látogatható a „III. Győri Klíma Expo az MVM energiájával” elnevezésű környezetvédelmi kiállítás az Olimpiai Sportparkban. Győr legzöldebb eseménye október 5-7. között várja az érdeklődőket.

Pulai Sarolta 2023.10.04.

Zarándokmise Sokorópátkán

Zarándokmise lesz a hétvégén, Sokorópátkán, amit a 110 éves Magyarok Nagyasszonya-templom tiszteletére rendeznek.