Győzelemmel zárták az évet a férfi kézilabdázók
A 2023-as év utolsó mérkőzését hazai pályán játszotta a Győri ETO - UNI férfi kézilabdacsapata. A Vecsést fogadták a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
A 2023-as év utolsó mérkőzését hazai pályán játszotta a Győri ETO - UNI férfi kézilabdacsapata. A Vecsést fogadták a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.
Együttműködési megállapodást kötött Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat a kínai Jiaxing város önkormányzatával.
Bár nem vagyok táncművész, abban szinte biztos vagyok, hogy aki erre a pályára született egyszer mindenképpen szeretné átélni azt, hogy milyen a Győri Balett társulatához tartozni. Így volt ezzel az a több mint 400 táncos is, aki jelentkezett az együttes próbatáncára, melyet pénteken tartottak a csapat stúdiójában. Feszült volt a hangulat, szeretett volna mindenki megfelelni, de ezúttal csak egy művésznek válhat valóra az álma.
Rangos nemzetközi úszóversenyt rendeznek városunkban. A Győr Open szerdán kezdődött és szombatig tart az Aqua Sportközpontban. Hazánk legjobb versenyzői, így a Győri Úszó SE klasszisai is vízbe ugranak a viadalon, amelyen olimpiai szintet lehet úszni.
Hangulatos karácsonyi ünnepséget tartottak az EESZI Répce utcai nyugdíjasklubban, ahová dr. Dézsi Csaba András polgármestert is meghívták.
A Révfalui-híd lábánál lévő Kálóczy téri, egykori Rába ETO csónakház ma már régi pompájában ragyog. Dr. Dézsi Csaba András polgármester csütörtökön bejáráson tekintette meg a felújított épületet.
Prevenciós kampányeseményt tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal közösen.
Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie örökre szívébe zárta Győrt, hiszen nem csak hogy itt nőtt fel, de ha angyallá kell változni, akkor is rögtön repül vissza a városba.