Parázs meccsen győzött az ETO UNI FKC
A Mezőkövesd legutóbb meglepte a mieinket, így a mostani győri találkozón visszavágásra készült az ETO!
A Mezőkövesd legutóbb meglepte a mieinket, így a mostani győri találkozón visszavágásra készült az ETO!
Két szempontból is különleges alkalom volt a nyílt bástyanap csütörtökön. Egyrészt azért, mert egy kivételes jubileumot ünnepelhettünk, hiszen Győr 1598-as visszafoglalása március 28-áról 29-ére virradóra történt, másrészt pedig azért, mert azzal, hogy a város visszavásárolta az egykori Vaskakas Taverna épületét, ismét Győré lett Győr vára. A szervező Arrabona Városvédő Egyesület eseményén várkapitányként köszöntötték dr. Dézsi Csaba Andrást, a polgármester beszédében elmondta: napjainkban különösen fontos a hagyományok ápolása és magyarság tudatunk erősítése.
Győr város polgármestere 3 millió forintot adományozott a Műhely folyóirat képviselőinek csütörtökön, a lap kiadásának támogatására. Az ezt jelképező emléktáblát dr. Horváth Nóra a kiadvány főszerkesztője vehette át a Városházán, ahol kiderült az is, hogy a Műhely egy izgalmas tematikus számmal jelentkezik, de a könyvkiadói tevékenység újraindításával egy új kötet megjelentetése is a tervek között szerepel.
A „Beszélgess a polgármesterrel” sorozat keretében a szabadhegyi nyugdíjasklubot látogatta meg dr. Dézsi Csaba András. Az 56 tagot számláló közösség jó hangulatú délutánon vette át jelképesen a támogatásukra szánt százezer forintot.
23. alkalommal rendezték meg a dr. Sille István Országos Illemtani Csapatversenyt a Pálffy Miklós Kereskedelmi Technikumban.
A társadalom részéről egy nagyon fontos elvárás, hogy megbecsülje azokat a tanárokat, akik a jövő generációit oktatják, nevelik - emelte ki dr. Fekete Dávid, a pedagógusok béremelésével kapcsolatban.
Különleges esemény helyszíne volt a győrújbaráti Timaffy László Művelődési Ház, ahol sajátos nevelési igényű gyerekek számára rendeztek hangszeres zenei versenyt.
A húsvét fő üzenete a keresztények hitében Jézus Krisztus feltámadásához kötődik. Arról szól, hogy Isten győzedelmeskedett a halál fölött. Erről beszélt Híradónknak a Szent Kamillus templom plébánosa.
Jövő keddtől három hétre lezárják a rendkívül forgalmas Baross híd, Bartók Béla útról nyíló felhajtóját. Erről az útkezelő szervezet igazgatója számolt be a Győr Plusznak.