Fesztiváloztak a Baksa gimisek
Országszerte ünnepelték a német nyelvet, hiszen, ahogy a Wunderbar Fesztivál jelmondata is tartja, az angol nyelv ismerete már egy kötelesség, német nyelvet beszélni azonban pluszt jelent.
Országszerte ünnepelték a német nyelvet, hiszen, ahogy a Wunderbar Fesztivál jelmondata is tartja, az angol nyelv ismerete már egy kötelesség, német nyelvet beszélni azonban pluszt jelent.
A tokiói olimpia után újra a ötkarikás játékokon mérheti össze tudását a magyar női kézilabda-válogatott. A sikernek győri főszereplői is voltak, hiszen a Győri Audi ETO KC együttesét két szakember és két játékos is képviselte a nemzeti együttesben.
Március 15-én több évtizedes igazságügyi szakértői tevékenységének, karitatív munkájának és művészeti tevékenységének elismeréseként Győr díszpolgára címet kapott Kulcsár Béla.
A győri Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikumának három tanulója is bejutott a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjébe.
Hagyományteremtő szándékkal színház-pedagógiai hetet rendeznek ezen a héten a győri Kovács Margit Iskolában.
Közel egyórás, látványos film készült a Győr melletti gönyűi homokvidék páratlan természeti kincseiről.
Szerdán délelőtt munkába állt a városháza előtti téren az önkormányzat által vásárolt új, mobil légszennyezettséget mérő autó. Mostantól városszerte felbukkan majd, és méri, hogy mennyire egészséges a város, az egyes kerületek levegőminősége.
Harminc éves jubileumát ünnepli a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézmény az évforduló alkalmából konferenciát rendezett.
Jól halad a Baross híd Bartók Béla úti felhajtójának felújítása, a fejlesztésben érintett szakaszt hétvégén, fokozatosan vissza is adják a forgalomnak. Erről az Útkezelő Szervezet igazgatója beszélt a Győr+ Médiának. Máthé-Tóth Péter kiemelte: mintegy 70 méteren modernizálják a rendkívül forgalmas felhajtót, ami az elmúlt évtizedekben nagyon elhasználódott. Miközben a Baross hídnál lassan véget ér a munka, egy másik helyen új fejlesztés indul.