Balesetet okozott, keresi a rendőrség
Egy decemberi, anyagi káros balesetben kéri a rendőrség a lakosság segítségét.
Egy decemberi, anyagi káros balesetben kéri a rendőrség a lakosság segítségét.
Százmilliárd eurós összeggel indul el idén az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja.
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége tájékoztatója.
Több súlyos, töréses sérülést szenvedett az ellökött idős asszony. Egy hétre rá a kórházban halt meg.
2021. január 1-től sok más jogszabállyal együtt az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályozása is módosul, melynek legfőbb célja a fogyasztók érdekeinek minél szélesebb körű szolgálata. Ennek okán következő sorozatunkban a kötelező jótállásra vonatkozó rendelkezések legfontosabb változásait vesszük sorra, hogy naprakészek legyünk fogyasztói jogainkat illetően.
A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt intézkedtek egy személygépkocsi vezetőjével Győrben.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
Az új év ezen a héten is változatos kihívások elé állít bennünket. Szakács Anna győri asztrológus rovata.
2020 egy igazán rendhagyó év volt, sajnos elsősorban a koronavírus-járvány miatt. Az elmúlt esztendőben azonban a járványhelyzet ellenére is sok minden történt, ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót a teljesség igénye nélkül!
A Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház 900 egészségügyi dolgozóját oltották be december 30-a óta.