Hálózatépítő műhelymunka az idősekért
Az Idősbarát Régió című osztrák-magyar határon átnyúló projekt hálózatépítő napját tartották múlt héten Győrben az idősellátásban részt vevő szakembereknek és partnereknek.
Az Idősbarát Régió című osztrák-magyar határon átnyúló projekt hálózatépítő napját tartották múlt héten Győrben az idősellátásban részt vevő szakembereknek és partnereknek.
Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan vasárnap este rendezték meg az Aranyparton az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot.
Tisztújító közgyűlésükön dr. Koren Csabát, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusát választották Az év mérnökének. Döntöttek arról, hogy fiatal mérnökök a jogosultság megszerzéséig tagdíjfizetés nélkül lehetnek kamarai tagok. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara közgyűlése után Bartal György elnökkel és dr. Szép János elnökségi taggal a kamarai tagság előnyeiről beszélgettünk.
A szombat esti koncertek megtöltötték a Dunakapu téret az idei Édes Napokon. Az Exotic kezdte, majd Tóth Gabi folytatta a szórakoztatást, s mindkettő buli jól sikerült. Erre bizonyíték Bögi Tamás galériája is.
Az apróságok körében az egyik legnépszerűbb hivatás a tűzoltóké, s nem csak a fiúk lelkesednek az érdekes szakma iránt. Gyermeknapon már ötödik éve szélesre tárja kapuit a győri tűzoltó laktanya.
Győri Gyerek Piknikkel kedveskedett a lurkóknak a Generációk Háza Művelődési Központ május 27-én. Gyermeknap alkalmából játékokkal, zenés, bábos előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal várták a családokat az Aranypart II. szabadstrandon.
Az Édes Napok zárókoncertjét a nagyszerű győri banda, az Esti Egyenleg adja, akik vasárnap este 18:30-tól zenélnek a Dunakapu téren.
Visszatért a napsütés és a 30°C körüli hőmérséklet május utolsó hétvégéjén, az emberek mind vágynak ki a szabadba – ez kedvez a győri programoknak is, amelyekből van bőven.
Baleset miatt forgalmi akadály alakult ki az M1-es autópálya 129-es kilométerszelvényében Győrnél.
Övé az Audi Hungaria hármas számú belépője, ezzel ő a rangidős. Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria kommunikációs vezetője két diplomával rendelkezik és négy idegen nyelven beszél. Mivel e sorok írója 25 éve dolgozik vele, a magázódás furcsa lenne mindkettőnknek.