Lendületes évkezdés
A Győri Filharmonikus Zenekar új lendülettel és reményteljesen vág neki az idei, 2021-es esztendőnek.
HAK főtörzs
Gyerekkorában katona akart lenni, aztán mégsem, később mégis… Kollégánk, Havassy Anna Katalin 2018 óta a Magyar Honvédség Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Katonája és főtörzsőrmesterként szolgál. Mellesleg írni is tud. Mégpedig kitűnően.
Szlávik: stabilizálódik a járványhelyzet
Stabilizálódni látszik a járványhelyzet, az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát platófázisba ért a járvány - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Aki jóra fordította a rosszat…
Az elmúlt év így vagy úgy, de mindnyájunk életét megváltoztatta. Aggodalomból, félelemből, bezártságból, betegségből jutott bőven, s voltak, akiknek szeretteik elvesztésének tragédiájával is meg kellett küzdeniük. Ám akadtak, akik a rosszat megpróbálták jóra fordítani, hiszen a mondás is úgy tartja: ami nem öl meg, az megerősít. Közéjük tartozik Ambrus Mónika. A négy gyermekét egyedül nevelő tanárnővel beszélgettünk.
Hétfőtől igényelhető az otthonfelújítási kölcsön
Február 1-jétől indul az államilag támogatott, alacsony kamatozású otthonfelújítási kölcsön - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton közösségi oldalán.
Több mint 1300 új beteg
Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1370 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Ismét győri gimnáziumok a legjobbak között
A vidéki gimnáziumok közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium vezeti a HVG 2021-es középiskolai rangsorát - derül ki az Edulin cikkéből.
A magyarok szerint a gazdaság megmentése annyira fontos, mint az egészség védelme
Az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának decemberi hulláma a lakosság egyértelmű állásfoglalásával zárult, mely szerint a gazdasági szempontok kiemeltek a vírus elleni védekezésben. A januári mérés tovább erősödő fegyelemről, soha nem látott maszkviselési hajlandóságról és a védőoltással kapcsolatos szkeptikus hangok erősödéséről tanúskodik – olvasható a beszámolóban.
2 kilométer tempózás a jéghideg folyóban
A nyarat is kedveli, de a tél és a hideg sokkal jobban megmozgatja a fantáziáját Dobai Jánosnak. Az egykori kiváló bokszoló, aki már évek óta extrém sportolóként hallat magáról, legutóbb fél órán át lubickolt a jeges holtágban, most pedig két kilométert úszott a pár fokos Mosoni-Dunában.