Sikeres projektet zárt a tankerületi központ
„A „KÉK”projekt a Győri Fekete István Általános Iskolában, a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában és a Tápi József Attila Általános Iskolában valósult meg.
„A „KÉK”projekt a Győri Fekete István Általános Iskolában, a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában és a Tápi József Attila Általános Iskolában valósult meg.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, június 21-én, hétfőn földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös technológiával működő berendezések a tervek szerint az alkonyat utáni órákban dolgoznak.
Húsz, vadonatúj MAN csuklós busz közlekedik mostantól Győr-Moson-Sopron megye útjain. A járművek annak a 204 darabos flottának a részét képezik, aminek beszerzéséről tavaly, év végén kötött szerződést a Volánbusz és az MAN.
Fátrai Krisztina budapesti mesterfodrász tartott előadást és továbbképzést hétfőn Győrben. Az Ipartestület szervezésében zajlott az esemény, ami délelőtt, az elméleti ismeretek átadásával indult, majd két modell segítségével, kétfajta frizura elkészítésének technikáját is elleshette a közel félszáz érdeklődő.
Áramkimaradás miatt szünetel az ügyfélfogadás a Győr-Szol Zrt. Orgona és a Jókai utcai irodáiban, és a diszpécserszolgálat sem érhető el.
Nyílt napot tartott Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézménye győri központjában. A Mathias Corvinus Collegium 2021 szeptemberében kezdi meg működését Győrben is.
Vasárnap egy fergeteges gálával véget ért a 16. Magyar Táncfesztivál és 6. Gyermek Táncfesztivál Győrben.
Két személyautó és egy teherautó ütközött össze a 83-as főút 69-es kilométere közelében. Az Útinform térképe szerint az eset a főút Malom út és a Mérföldő magánút közötti szakaszán történt.
A bíróság a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványára meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki legalább tíz alkalommal rendelt a darknetről kábítószert. A drogot az ügyészség engedélyével a rendőrség egy esetben lefoglalta, és kristálycukorral helyettesítette.
A Sarkadi-novella alapján készült Körhinta a magyar filmtörténet egyik klasszikusa. Fábri Zoltán rendezése 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-jelölést kapott. A filmet Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével június 25-én 19.30-tól vetítjük a Győrplusz Filmklubban, a Győr+ Televízióban.