A járvány divatba hozta a kertet
A kijárási korlátozás nem érinti a gazdaboltokat, ennek megfelelően élénk is a forgalom.
A kijárási korlátozás nem érinti a gazdaboltokat, ennek megfelelően élénk is a forgalom.
Jutányos áron, házhozszállítással kaphatnak ebédet a Széchenyi István Egyetemtől a 65 év feletti, volt és jelenlegi, Győrben és Mosonmagyaróváron élő kollégák a veszélyhelyzet idején március 30-tól. Az eddigi tapasztalatok szerint sokan élnek a lehetőséggel. Az intézmény célja a támogatással az, hogy a koronavírus szempontjából különösen veszélyeztetettnek számító korosztály tagjai minél kevesebbszer hagyják el otthonukat, s így megőrizzék egészségüket.
Idén is minden bizonnyal a klasszikus alapanyagokat keresik majd az emberek a hentesnél, a füstölt dolgokat, és a húsokat.
A Pannon-Víz Zrt. idén is rajzpályázatot hirdetett, melynek idén a víz és klímaváltozás volt a témája.
A házi felnőtt- és gyermekorvosok is azt a feladatot kapták a vírusjárvány idején, hogy az eddigi személyes találkozás helyett telefonon tájékozódjanak a beteg állapota felől. Dr. Fejes Irén gyermekorvos szerint erre azért volt szükség, hogy ne a rendelő váljon a fertőzés gócpontjává, ahol megbetegítik egymást a páciensek és az orvosokat is.
Az utóbbi hetekben megváltozott a gyermek és felnőtt háziorvosi ellátás, és a távkonzultáció került előtérbe.
Amikor az illegális bevándorlók a városba érkeztek, majd fegyelmezett rendben elhagyták Győrt, mindenki szerette és tisztelte rendőreinket, aminek hangot is adott a lakosság. Most láthatatlan veszély fenyeget, rájuk mégis ugyanúgy szükség van. Mégis kevesebb szó esik róluk.
A városüzemeltetés területén ebben a nehéz helyzetben is zajlik a munka, erről számolt be Híradónknak Radnóti Ákos
Maszler Kata és családja egy hét alatt hozott össze egy olyan új vállalkozást, amellyel nemcsak az idősebbeknek, de a kialakult helyzetben sok mindenkinek tudnak segíteni. A vállalkozóval Kaszás Kornál beszélgetett a Győr+ Rádióban.
A győriek csütörtöktől újabb ingyenesen hívható zöld számon kérhetnek szakértői tanácsot a koronavírussal kapcsolatban. Erről Dr. Dézsi Csaba András polgármester tájékoztatja a lakosságot közleményében.