A Wellhellóval járja az országot
Gyerekkora óta fontos szerepet játszik a győri Tóth Balázs életében a zene.
Játékfegyvert fogott a taxisra
A győri rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vették őrizetbe a 35 éves helybéli férfit.
Széchenyi István Egyetem megtartotta országos pozícióját
Országosan a legnépszerűbb intézmények közé tartozik a győri Széchenyi István Egyetem – erről tanúskodnak az idei felvételi számai. Az egyes szakokon a bekerülők átlagpontszáma jellemzően 330 és 400 között volt, ami jó alapot ad a minőség emeléséhez.
Idősbarát lakásprogram újratöltve
A győri önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat- Dunántúli Régiója idén is meghirdeti idősbarát lakásprogramját.
Saját édesanyját bántalmazta, majd kirabolta
Édesanyja autóját követelte, berontott hozzá, bántalmazta és kifosztotta őt a fia a vád szerint. Néhány órával később kábítószertől befolyásolt állapotban állították elő a rendőrök.
Egy autó hamutartójában bukkantak kábítószergyanús anyagra
A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a jármű vezetőjét és utasát.
Karácsonyra elkészülhet a nővérszálló
Jó ütemben halad a győri, Ifjúság körúti nővérszálló belső tereinek felújítása és annak ellenére, hogy hivatalosan jövő év márciusára fejeződnek be a munkálatok, elképzelhető, hogy már idén decemberben beköltözhetnek az egészségügyi dolgozók a megújult lakásokba.
A sínek felett átrepülve, tetejére borulva landolt
Relatív gyorshajtása miatt nem tudta bevenni a kanyart a jármű vezetője.
Hibrid tanítással indulhat az év
A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid oktatásra kell felkészülni szeptembertől, ezt mondta a Győr Plusznak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.