Már karácsonyra készülnek a kereskedők
Várják az ünnep előtti rohamot, a tapasztalat az, hogy a vevők az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.
Várják az ünnep előtti rohamot, a tapasztalat az, hogy a vevők az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.
A Covid-19 járvány tavaszi periódusában egy 13,5 milliós lélegeztetőgéppel, a második szakaszban pedig egy 10 milliós ultrahang berendezéssel segítette a Petz Aladár Megyei Oktatókórház munkáját a West Hungária Bau Kft. A betegágyaknál is használható eszközt az intenzív osztályon használják majd.
Szerezzünk örömet egymásnak, köszönjük meg az áldozatos munkát, biztassuk, aki karanténba került - ezek a fő üzenetei a kezdeményezésnek.
Egy ménfőcsanaki kistermelő nyerte a világ egyik legnagyobb múltra visszatekintő chili szósz versenyét.
A győri városháza bejáratánál nem először kedveskednek meglepetéssel az arra járóknak.
Győr-Moson-Sopron megyében is a vendéglátással és az idegenforgalmi ágazatokkal kapcsolatos vállalkozások vannak a legrosszabb helyzetben csakúgy, mint az egész országban. Emellett az ipari szektor teljesítménye is jelentősen, mintegy 13%-al esett vissza, mondta Híradónknak Pintér-Péntek Imre.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 79 éves férfi ellen, aki ismerőseitől csalt ki több millió forintot azzal, hogy az átvett összegek után prémiumot fog fizetni.
A következő tanévben két, 4 osztályos és egy hatosztályos gimnáziumi képzés indul a Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban. Az oktatási intézményben családias és barátságos oktatás zajlik, ahol a nyelvi képzés is egyre nagyobb szerepet kap.
Többször hírt adtunk már arról, hogy a mostani advent más lesz, mint a többi. A koronavírus-járvány miatti korlátozások sok mindennek gátat szabnak. Egy valami azonban most is ugyanolyan lesz: az advent és a karácsony meghitt pillanatai. Illetve leginkább rajtunk múlik, hogy milyen lelkülettel éljünk meg az előttünk álló időt. A ráhangolódásra segít az alábbi videó, amelyet mi is bemutatunk.
A győri Covid Híradó legfrissebb adásában ismét a járványhelyzettel kapcsolatos aktualitásokról volt szó.