Galéria
Mireider Máté 2022.04.05.

Gyors ütemben fejlődik Nagyszentjános

A pár hete megkezdett vásárcsarnok építkezési munkálatai jól haladnak, április 5-én helyezték el az épület alapkövét. Az eseményen részt vett Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke is.

Zombai-Kovács Ákos 2022.04.05.

Már tábla is jelzi, hogy biztonságban a Püspökerdő

Április elsejétől már tábla is jelzi, hogy biztonságban van a Püspökerdő. Győr tüdejét a legutóbbi, március 22-i városi közgyűlésen nyilvánították védetté, a szentiváni tölgyerdővel együtt. A győri önkormányzat 2020-ban született határozata alapján kezdték meg a védetté nyilvánítási eljárás szakmai előkészítését, mostanra pedig valósággá vált, hogy védett lett a körülbelül 250 hektáros ártéri erdő. Kedden egy sajtó nyilvános eseményen a polgármester azt mondta, amióta ő irányítja a várost, fontos lett a környezetvédelem Győrben, ennek jó példája a Püspökerdő védetté nyilvánítása is.

MTI 2022.04.02.

Egy félidőn át tartotta magát a Vác

A továbbra is százszázalékos Győri Audi ETO KC házigazdaként tíz góllal legyőzte a Vác csapatát a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Földvári Gabriella 2022.04.02.

Koppány Attila jubileumi tárlata

A 75 éves Koppány Attila festőművész elmúlt három évben készített munkáiból, az újgeometria elnevezésű képciklusából nyílt tárlat szombaton este az Esterházy-palotában.

Győr+ 2022.04.02.

Öt gólos győzelem a DEAC ellen

Az NBI/B férfi bajnokság alsóházi rájátszásában az Agrofeed ETO-UNI Győr a DEAC csapatát fogadta hazai pályán.

Földvári Gabriella 2022.04.02.

Népszerűek a természettudományos kísérletek az MCC-ben

Az MCC Fiatal Tehetségek Program Természettudományos kísérletek kurzusa rendkívül népszerű az ötödikes diákok körében. Szombaton belestünk a Káptalandombi székházban tartott foglalkozásukra.

Földvári Gabriella 2022.04.02.

Kék séta, jótékony koncert és díszkivilágítás

Április 2-a az autizmus világnapja. Győrben idén is kék sétával, koncerttel hívják fel a figyelmet az autizmussal élők hétköznapjaira, segítve ezzel az érintettek megértését, elfogadását.

Földvári Gabriella 2022.03.31.

Felcsendült a Stabat mater és a békedal is az Aporban

Hagyományteremtő céllal hívta életre az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont az Istvánffy Benedek középiskolai kórustalálkozót, amely a megye területén az egyházi, a katolikus iskolák kórusainak közös bemutatkozási, találkozási lehetősége. Az első hangversenyt csütörtökön tartották hat kórus részvételével.

Győr+ 2022.03.30.

Teke: Bajnokok Ligája négyes döntőt rendez Győr

A magyar városok felkészültek a teke BL négyes döntőre. A legrangosabb európai kupasorozat idei végjátékát két városban bonyolítják le április 2-én és 3-án. Győrben a nők gurítanak, míg a férfi csapatok Pápán lépnek pályára.