Újgeometria-sorozat

Koppány Attila jubileumi tárlata

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2022.04.02. 19:43

A 75 éves Koppány Attila festőművész elmúlt három évben készített munkáiból, az újgeometria elnevezésű képciklusából nyílt tárlat szombaton este az Esterházy-palotában.

Koppány Attila képzőművészeti körökben és szabadiskolákban ismerkedett meg a festészet és a grafika technikáival és az alkotás alapvető folyamataival. Székesfehérváron Áron Nagy Lajos és Ballagó Imre festőművészek tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult sokszorosító grafikát. Az 1960-as évek végén indult a pályája, művészetét egyfajta kettősség, a látvány és az elvont motívumok közötti átmenet jellemezte, volt, amikor expresszionizmus és az organikus nonfiguráció felé közeledett, volt, amikor inkább a konstruktivizmus irányába fordult, ahogy ezt a mostani kollekciója is bizonyítja.

Koppány Attilát közel negyven évig expresszionista festőnek tartották, de mindig is kacérkodott a geometriával. Amikor kollégái, művészbarátai felvetették, hogy építészként miért nem készít geometriát, akkor elkezdte a világ múzeumait nézni, az eredeti geometrikus műveket. Belefogott, de másképp. Az új geometria a korai magyar avantgárdból, részben az orosz avantgárdból eredeztethető.

Koppány Attila

„Megpróbálok a színhasználatban és dekonstrukcióban is olyan új geometriát alkotni, amely a hagyományokon alapul, de mégis más, a kortárs szemléletvilágba illeszthető. Azt mutatom meg, hogy lehet a geometriát úgy bemutatni, hogy az a ma emberének is mondjon valamit. Azt, hogy ne csak egyszerűen mértani formákat lássanak a szemlélők a képeken, hanem hangulatot, erőt, utalást. A képeim egy részén vannak utalások, például a piramis sorozatom ilyen. Az absztrakt művészetben mindig valami történetet keresnek az emberek, egy klasszikus geometria azonban nem sok mindenről mesél. Én most ezzel próbálkozok, egy sajátos geometriát megalkotni. Egyelőre elég jók a fogadtatásai.”- mondta portálunknak az alkotó.

A galéria tulajdonosok ma már az új geometriás képeit kérik, mert azt mondják, készülni kell az új, fiatal értelmiségi generációra, akik a mai kor szelleméhez illeszkedően ilyen munkákat keresnek otthonukba, irodáikba. „A művésznek a munkássága akkor marad fent, ha az adott korban tud érvényeset mondani.” – hangsúlyozta a kiállító. A jövőről szólva pedig kiemelte: az alkotó embernek mindig kell, hogy célja legyen, én lehet, hogy egy kicsit visszafogottabb színekkel, egyszerűbb formákra törekedve folytatom a sorozatot. Sok feladatom van még, izgatnak a lehetséges utak.

Koppány Attila a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Építészeti és Épületszerkezettani Tanszékének professor emeritus egyetemi tanára, a tanszék alapítója, hetente kétszer még mindig óraadó.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester mondott köszöntőt

Dr. Dézsi Csaba András polgármester köszöntőjében elárulta, néhány évvel ezelőtt Koppány Attila elsőként kapott olyan különleges dróthálót, sztentet a szívébe, amely speciálisan felszívódó volt. Eredményes munkát végeztek, hiszen a szíve azóta is jól működik, ezt az is jelzi, hogy egyedi, kiváló és gyönyörű alkotásokat mutat be. „Koppány Attila kilép abból a keretből, amely a geometrikus festészetet jelenti, érdekes a színvilága is. Azért érdekesek a munkái, mert mindenki belegondolhatja azt, amit szeretne, amilyen az egyénisége, kinek, milyen a személyisége, annyira változatos számára a kiállítás. Örvendetes, hogy Munkácsy nagyszabású kiállítása után látható Koppány Attila tárlata, ami nekünk, győrieknek nagyon fontos, hiszen helyi alkotó legújabb munkáit ismerhetjük meg. ”– emelte ki a polgármester.

A szakmai megnyitót Lóska Lajos művészettörténész,  az Új Művészet folyóirat szerkesztője tartotta, aki beszélt a festményeket ihlető geometrikus stílus történetéről, az alkotó munkásságáról, majd részletesen bemutatta a tárlaton látható képeket. ”Az alkotó sokféle technikát és stílust művelők táborába sorolható. Készít architektonikus elemeket megjelenítő képeket, továbbá szikárabb, újgeometrikus kompozíciókat, míg legújabb munkáit egyszerre jellemezik az oldott felületek, valamint az erős kolorit.

A művészettörténész a kiállítást azoknak a modern festészetet kedvelő látogatóknak ajánlja elsősorban, akik el tudnak vonatkoztatni a látványtól és szeretik a zenét. „A természettel konkuráló, autonóm formákat teremtő, nem ábrázoló művészet ugyanis hatásában sok rokonságot mutat a neves német filozófus, Arthur Schopenhauer által a legtökéletesebb kifejezésmódnak tartott zenével.”– zárta gondolatait Lóska Lajos.    

A kiállítás május 1-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között látogatható.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztők: Földvári Gabriella, Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #híradó | #kiállítás | #Kultúra |