Hirdetés
Polgármesteri vizit

Újra lesznek Győrben utcaseprők

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.04.15. 07:41

Ismét polgármesteri vizit volt a Győr+ Rádióban, ahol dr. Dézsi Csaba András a műsorvezetők kérdései mellett számos hallgatói észrevételre is reagált.

Hirdetés

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy 3,5 millió beoltott felett újabb enyhítések várhatók, többek között a teraszok is nyithatnak.

Ezzel összefüggésben dr. Dézsi Csaba András elmondta, hogy most leginkább a központi döntéseknek kell eleget tenni, jelenleg nem kaptak olyan engedélyeket, amelyekben helyi szinten dönthessenek, minden településvezető az Operatív Törzs által javasolt s kormány által jóváhagyott döntéseket közvetíti a lakosság felé. Emellett nem győzte hangsúlyozni: továbbra is az oltás felvételére biztat mindenkit.

Hirdetés

A teraszok nyitvatartása

A polgármester elmondta, ebben is a központi utasítást kell követni, s minden vendéglátóst arra biztat: amint lehet nyitni a teraszokat, mindenki nyissa ki azokat! Akinek van, annak megadják az engedélyt, egyelőre automatikusan fél évre. A jövőben pedig ezek az érvényes engedélyek majd két évre szólnak, a korábbi egy év helyett. A polgármester ismét segítségéről biztosította a vendéglátósokat.

Piac a Dunakapu téren

Végre visszatért a Dunakapu térre a piac, ezzel kapcsolatban is kérdezték dr. Dézsi Csaba Andrást, aki elmondta: ,,Megígértük, megcsináltuk. A győriek örültek ennek, s ez a legfontosabb.”

„Az árusokkal folyamatosan egyeztettünk, voltak visszajelzések is, amelyeket a szakemberek megvizsgálnak majd, s így fog tovább alakulni. Még nagyon az elején járunk. A lényeg, hogy olyan piac legyen, amit szeretnek a győriek, ami a győrieknek és az árusoknak is jó. Hogy ez megvalósuljon, az már nem politikai, hanem szakmai kérdés, s a szakemberek megoldják majd a ,,gyermekbetegségeket.”

„A Lajta út Lajta folyóvá változott”

A marcalvárosi nagy csötőrés is szóba került, hiszen az elmúlt évtizedek legnagyobb csőtörése volt nemrég Győrben, erről is beszélt a polgármester.

Nagyszerűen ment az együttműködés, amibe a lakosok is belefolytak, nem csak a szakemberek. Minden flottul ment, a különböző szakemberek összehangoltan és hatékonyan dolgoztak, amit lehetett, megtették, a szakmai előírásokat betartva. Itt is köszönöm mindenkinek a munkáját, a helytállását” mondta a polgármester.

Kálóczy téri lift

Az Kálóczy téri idősek otthonából érkezett egy SMS, amely a lifttel kapcsolatos problémákról szólt. Dr. Dézsi Csaba András tisztában van a problémával, s egyetértett azzal, hogy elfogadhatatlan, ami ott zajlik. Ígéretet tett rá, ha a lift beszerelője nem hárítja el a problémát, akkor jogi útra terelik a kérdést.

Sárás útgondjai: járda vagy bicikliút?

Sárás2 már nem Győrhöz, hanem Vámosszabadihoz tartozik közigazgatásilag, így ebben a kérdésben leginkább a parlamenti képviselők tudnak segíteni. „De természetesen ha bármiben tudunk segíteni a parlamenti képviselő uraknak, akkor megtesszük azt, hiszen nagyon jó az együttműködés.”

Galambkérdés

Nagyon sok galamb van a városban, amelyek többnyire postagalambokból váltak vadgalambbá, s így a költésük is korábbi életükhöz igazodik: akár hatszor is költenek egy évben, így a szaporulat hatalmas. A műanyag madárriogatók, amelyeket szerdán helyeztek ki, remélhetően hatékonyak lesznek. Viszont jött már olyan jelzés is különböző madárszakértőktől, hogy fogamzásgátlóval bekevert tápot kellene adni a galamboknak, s így kellene megakadályozni a nem kívánt szaporulatot. Ezt Győrben is kipróbálják. Illetve az is elhangzott, hogy a nem megfelelő etetések megszüntetésének érdekében galambtáp-automatákat is kihelyeznek majd, amelyekbe szintén fogamzásgátlóval bekevert eleséget töltenek majd. Így maradhat a madáretetés élménye is, de egyben segíthetik az emberek a nem kívánt szaporulat megakadályozását is.

Rómer Ház

Gőzerővel zajlik a felújítás, hamarosan elkészülnek, s tisztában vannak vele, hogy nagyon várja már a nyitást mindenki. A koncertéhség nyilvánvaló, s ahogy a polgármester is elmondta: a zenekarokat folyamatosan keresik, egyre több a lekötött időpont, így hamarosan újra élettel és zenével telhet meg a győri fiatalok egyik legkedveltebb szórakozóhelye.

Zöldhullám

A zöldhullám kérdése is előkerült, többen is jelezték, hogy jobb is lehetne Győrben a közelekedés, ha a lámpákat még inkább összehangolnák, s hosszabb zöldhullámokban lehetne autózni. Viszont ez balesetveszélyt is magában hordoz, hiszen óhatatlan lenne, hogy a folyamatos haladás sebességtúllépést is eredményezne. A szakemberek éppen ezért így állították be a lámpákat, s mindenkitől türelmes vezetést kérnek.

Tiszta város lesz Győr

Egyre több olyan civil kezdeményezés lesz Győrben, amely adott környéket igyekszik megtisztítani az illegálisan lerakott szeméttől. Fiatalok és idősebbek is kesztyűt húznak és szemeteszsákot ragadnak, hogy tegyenek a tisztaságért.

Minden olyan kezdeményezést támogat a város, amely előreviszi a tisztaság ügyét, amely tesz a közösségért, a környezetért – mondta a polgármester. Példát mutat mindenkinek az, hogy vannak, akik veszik a fáradságot, hogy mások szemetét összeszedjék. Ez talán segít abban, hogy a szemetelők felfogják: pofátlanság eldobni bármit, amit másnak kell összeszedni.

Elmondta a polgármester, hogy lesz szemétkommandó Győrben, amely azt jelenti, hogy a klasszikus utcaseprőket visszavezetik. Egyelőre ezt 10 emberrel kezdik el, egységes egyenruhában és először a belvárosban. A megjelenésüktől azt várják, hogy visszatartó erejük is lesz.

A város tisztaságában egy dolog hozhat leginkább eredményt: ha közösen dolgozunk rajta. Közös munkával kell összeszedni a szemetet és közös munkával kell távol tartani a szemetelőket is” – hangsúlyozta dr. Dézsi Csaba András.

A sport a munka tiszteletére nevel

A győri sportolók az elmúlt időszakban ismét számos sikerrel, éremmel örvendeztették meg a várost. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta: fontos, hogy a gyerekeknek példaképek legyenek, mert egy-egy sikert látva nagyon sok gyerek megy el sportolni, s érez majd nagyobb kedvet a mozgásra.

A sportban nemcsak az eredmény a fontos, hanem segítségével mindenki megtalálja a munka alázatát, a munka szeretetét. Az ellenfél tiszteletére is megtanít, ami nagyon fontos, egyébként a politikában is” – emelte ki.

S ha már sportolás: a Barátság Sportpark lakossági kérésre újra este 10 óráig várja a mozogni vágyókat, természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett!

Dr. Dézsi Csaba András a fiatalokról is beszélt, hiszen egyre fontosabb, hogy a fiatalokhoz is eljussanak azok az információk, amelyről véleményt tudnak mondani. A nemrég bevezetett polgármesteri Tik-Tok is ezt hivatott szolgálni, amely egyébként egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Kapcsolódó témák: #környezetvédelem | #közlekedés | #köztisztaság | #piac |
likeold
a fb oldalunkat