Csütörtökön mutatták be a megyei közgyűlés előtt

Új főkapitányt kap a megye

Havassy Anna Katalin
2020.06.25. 12:03

A csütörtöki megyei közgyűlésen mutatták be Győr-Moson-Sopron megye új rendőrfőkapitányát, aki a nyugállományba vonuló Csizmadia Gábor rendőr dandártábornokot váltja szeptembertől. Az utód Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezik.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos 2013. március 1-jétől töltötte be a megyében a rendőr-főkapitányi beosztást, vezetése mellett olyan bűncselekményekre is fény derült mint például az országosan elhíresült Tompa Eszter gyilkosság vagy a városokon átívelő autóalkatrész orgazdák lefülelése. Az ő regnálása alatt élte át Győr a 2015-ös migráns helyzetet is, amikor az állománynak a megyében, és a határok mellett is helyt kellett állnia. Főkapitányságának utolsó évében a koronavírus miatti járványhelyzet kezelésében is aktívan részt kellett venni: rendőreink a mindennapi munkájuk mellett ellátták a határaink ellenőrzését, felügyelték a házi őrizeteseket és ott segítettek, ahol szükség volt rájuk. Városi rendőrkapitányaival kiváló munkakapcsolatot ápolt, a kapitányságok jól teljesítettek. Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok hivatalosan a nyár végén vonul nyugállományba.

Utódja Jász-Nagykun-Szolnok megye eddigi rendőr-főkapitánya lesz, dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos személyében, aki a 2015-től látta el feladatait a megyében,

Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány a tegnapi közgyűlésen kiemelte: a szeptember 1-jétől munkába álló új megyei rendőrfőkapitány tapasztalt és ambiciózus szakember. Hangsúlyozta, Csizmadia Gábor dandártábornok magas színvonalon, 7 éven keresztül irányította a megyét, de a szolgálati szabályzat szerint nyugállományba kell vonulnia. Utódjának egy olyan embert kerestek, aki a megye kihívásait vállalni tudja. Urbán Zoltán erre véleménye szerint a legmegfelelőbb szakember.

Németh Zoltán a közgyűlés elnöke is megköszönte Csizmadia Gábor munkáját és kiemelte, hogy neki köszönhetően egy kiváló eredményeket felmutató megyei rendőrséggel dolgozhatnak együtt. Megköszönve munkáját, a közgyűlés nevében átadta az augusztus végén leköszönő főkapitánynak a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Védelmi és Rendészeti Tagozat kitüntetést. Az új főkapitányról szólva elmondta, hogy hasonló támogató együttműködést szeretnének és várnak tőle.

Németh Zoltán is megköszönte Csizmadia Gábor munkáját

Dr. Urbán Zoltán László dandártábornok bemutatkozásában megköszönte a bizalmat és hangsúlyozta, hogy a vezetés felelősséggel jár, amely a teljes lakosság felé kiterjed. Felelősséget vállal a közrend és a közbiztonság fenntartásában, ehhez pedig a rendőrség egyedül nem elég. Éppen ezért elődjéhez hasonlóan ő is partnerséget és együttműködést kér a közgyűléstől és az összes társszervektől is. A jó, kommunikatív, eredményes és emberséges vezetésre törekszik, amihez a segítséget kéri, és el is fogadja a jövőben. Az elkövetkező két hónapban a kapitányság személyi állományával és a feladatokkal fog ismerkedni. Zárszóként elmondta: “Remélem hogy méltó leszek erre a feladatra és a bizalomra!”

Csizmadia Gábor dandártábornok szeptember 1-jével teljes körű nyugdíjas lesz, s úgy fogalmazott: „Még szívesen dolgoztam volna egy kicsit, de ugyanakkor jó lesz pihenni, és több időt tölteni az unokákkal, vagy éppen horgászni a Balatonon.” Megköszönte az elismerést, azt hogy 2013-ban őt is elfogadták. Hangsúlyozta, hogy azokat az eredményeket, amiket elértek a 7 év alatt, egyedül a rendőrség nem lett volna képes, így köszöni mindenki segítségét és támogatását, egyben ugyanezeket kérné utódjának is.

Végezetül Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány javaslatát, hogy Győr-Moson-Sopron megye rendőri vezetését szeptember 1-jével dr. Urbán Zoltán László vegye át, a közgyűlés jelenlévő tagjai 15 igen, 0 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Balogh János országos rendőr-főkapitány mutatta be dr. Urbán Zoltán Lászlót
Dr. Urbán Zoltán László: A dandártábornok 1997-ben szerzett tiszti rendfokozatot és bűnügyi diplomát a Rendőrtiszti Főiskolán, ám már előtte is a rendőri pályán dolgozott, tiszthelyettesként. Tanulmányait nem hagyta abba, s 2004-ben Szegeden jogtudományból is államvizsgázott.
Rendőrségi pályáját számos szakvizsga és vezetői képzés gazdagítja. Dolgozott az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán amely rendőri berkekben a bűnügyi szakma csúcsút jelentette és megfordult a Nemzeti Nyomozó Irodánál is, hogy állomáshelyei közül párat megemlítsünk. Csongrád megyében bűnügyi igazgatóként a főkapitány-helyettesi beosztást is betöltötte és 2015-ben nevezték ki Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitányává. 2018-ban a szoljon.hu készített vele egy interjút. Akkortájt éppen huszonnyolc éve viselte az egyenruhát. Ebben a beszélgetésben olvasható, hogy a rendőri pályára tudatosan készült, szeretett volna emberekkel foglalkozni, s végül úgy érzi: jól választott hivatást.
Nyomozóként kezdte, s ő is részt vett abban az országos hírverést kapó bűnügy felderítésében, amely akkoriban az egész magyar közvéleményt felháborította: fiatalok törtek be a Szegedi Tudományegyetem gyógyszertárába és elvittek mindent, amit kábítószerként használhattak. A nyomozás sikerrel zárult, sikertörténetként könyvelték el a nyomozók munkáját. A szoljon.hu beszélgetésében fogalmazta meg a következőt is: „Vezetőnek lenni teljesen más. Egy főkapitánynak ugyanis már nemcsak a bűnügyekkel, a nyomozással kell foglalkoznia, hanem ugyanolyan kedves kell legyen számára a közrend, a közlekedés, az igazgatásrendészet, a hivatal és a sajtó is.”

Fotók: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #rendőrség |