Toroczkai: „A virtuális térben cenzúráznak bennünket!”

Győr+ Fotó: MTI/Lakatos Péter
2026.02.23. 10:40

Választási fórumot tartott Győrben a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke, Toroczkai László. A politikus beszélt a Meta- és média cenzúráról, a korrupciós vádakról, valamint üzent Magyar Péternek is.

Vasárnap este zsúfolásig megtelt a Győr-Révfalui étterem, ahol Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője tartott választási gyűlést. A teremben az összes szék foglalt volt, de még az előtérben, valamint az utcán lévő TV előtt is álltak az érdeklődők. A politikus beszédét azzal kezdte, hogy nehezen találnak helyszínt a fórumjaiknak, sőt van olyan város, ahol egyáltalán nem adnak ki nekik semmit.

A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje kitért arra is, hogy ő az „egyetlen pártelnök, akit veszélyes személynek nyilvánított a Meta”, így nem lehet saját Facebook-oldala, ezáltal nem jut el a politikai tartalmakat fogyasztó állampolgárokhoz, mivel több, mint 8 millió magyar állampolgár van fent a legnagyobb közösségi médiás felületen, akik ott követik a politikai történéseket.  A Médiahatóság nyilvántartásából idézte: a két legnagyobb kereskedelmi csatornán a Mi Hazánk megjelenése egyenlő a nullával, még a Párbeszéd is többet szerepel náluk.

Toroczkai ezekután beszélt a két, kormányalakításra esélyes párt politikusairól is „A Mi Hazánk Mozgalmat megfosztották az elnökétől a virtuális valóságban. Ez teljesen példátlan dolog. Ezeket az országjárásaimat sem lehet meghirdetni. Úgy, hogy folyamatosan szedegeti le a Facebook, bünteti meg, aki megosztja a lakossági fórumnak a hirdetését. De mégis eljutottam a lényeghez, és mégis egyre többen vagyunk. Ez az országjárás minden eddiginél sikeresebb. Harminc éve járom a hazámat, 30 éve. Én nem decemberben kezdtem, nem két éve, hanem 30 éve. A jó hír, hogy azt is tudom vállalni, amit 30 éve mondtam. Ez nagyon fontos, hogy a Magyar Péter hetente mást mond, azt inkább hagyjuk is már, de most ugye van egy új jelenség, Lázár János, a másik, aki még járja az országot, de Lázár János ma már szinte minden lakossági fórumot azzal kezd, hogy bocsánatot kér a múltkori lakossági fórumon mondottakért. Tőlem soha nem fognak ilyet hallani. 30 éve egyetlen egy lakossági fórumon nem kezdődött úgy, hogy bocsánatot kérek, nem úgy gondoltam a múltkor. Amit mondok, azt úgy is gondolom, és van még egy nagyon rossz hírem a magyarság ellenségeinek, meg is csinálom. Ez egy nagyon komoly különbség.”  – reflektált a pártelnök a másik két nagy párt országjárására.

Toroczkai László ezután üzent a Tisza párt miniszterelnök-jelöltjének: „Tehát mit mond Magyar Péter? Nem cáfol semmit abból, amit én nyilvánosságra hoztam, nem is tudna egyébként semmit cáfolni, hanem a bíróságra akar engem citálni, ahol azok ülnek, akiknek a főnöke volt az ő édesanyja, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese. Pedig annyira jó lenne, ha végre lehetne úgy a politikával foglalkozni, hogy mindenki kiteríti a lapjait, nem? Ha végre egyszer megélnénk azt, hogy egy ilyen kampányban a pártvezetőkről legalább feltételezhetjük azt, hogy őszinték. Legalább a közügyekről őszintén kiterítenek mindent az asztalra. De hát sorban tárjuk föl. Ha ettől esetleg Orbán Viktor vagy Magyar Péter rosszul érzi magát, akkor jelzem nekik. Bár Magyar Péternek csak innen tudom, Orbán Viktorral hétfőn a Parlamentben találkozom majd, akkor ott mondom neki. De Magyar Péternek így tudok én is csak üzenni, az éteren keresztül, mert ugye ő nem hajlandó elém állni. Csak így tudok, hogy ha ettől ideges lesz és bírósággal, azokkal, akik pontosan benne vannak ebben a maffiában, azokkal fenyeget engem, üzenem neki, hogy semmi nem volt ahhoz képest, amivel ki fogok majd jönni ebben a hátralévő másfél hónapban. Semmi nem volt ez a csütörtöki videó. Sokkal durvább, amit fogok mutatni akár amerről, akár erről a Tisza-párti történetről, Magyar Péterről, aki brutálisan átveri most a tömegeket. De ez legyen az ő problémájuk. Én tehát hozom az oknyomozást, a tényfeltárást.” – intézte üzenetét Magyar Péter felé.

Zárásként elhangzott: Vannak kérdések, amelyekben a Fidesszel szavaznának együtt, ilyen például „a készpénz alkotmányos védelme”, a Tisza pedig a végrehajtó maffia ügyében ért velük egyet.

Kapcsolódó témák: #Győr | #mi hazánk mozgalom | #Vélemény |