Ki emlékszik már a sörös, virslis május elsejékre, a magasra emelt vállalati zászlókra, a dübörgő zenére a felvonulásban, a rádiós körkapcsolásokból jól ismert sportriporter, Takács Árpi öblös hangjára, melyen köszöntötte a többszörösen kitüntetett szocialista brigádokat.
A kultúrának is napja van. Remélhetőleg nemcsak névnapja, hanem annál több. Alkalom arra, hogy színes, tartalmas programokkal gondoljunk rá.
Nincs is min vitatkozni: egyetlen sportág sem létezhet szurkolók nélkül. A lelátó zaja, a zászlók suhogása, a torokszaggató buzdítás – ez ad lelket a játéknak. Szurkolók nélkül nincs hangulat, nincs identitás és nincs igazi tét sem. De éppen ezért kell feltenni a kényelmetlen kérdést: hol van a határ?
Van egy dátum, amit most már nem lehet kikerülni. Nem lehet átlapozni. Nem lehet elintézni egy félmondattal. 2022. február 24. Négy éve kezdődött. És négy éve nem tud véget érni.
Választási fórumot tartott Győrben a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke, Toroczkai László. A politikus beszélt a Meta- és média cenzúráról, a korrupciós vádakról, valamint üzent Magyar Péternek is.
A Valentin-nap lassan kötelező programmá válik, mint egy éves szűrővizsgálat: tudjuk, hogy menni kell, csak közben elfelejtjük, miért. Olyan ez, mint amikor a karácsonyfát keressük a díszek alatt.
A házassággal kapcsolatban Szabó Beatrix kolléganőnk gondolatait olvashatják.
Minden várakozást és elképzelést felülmúltak a szerdai közgyűlés történései. Mintha a polgármesteri hivatal díszterme több pólusra szakadt volna, és a pro és kontra közötti szakadék hatalmas földcsuszamlássá nőtte volna ki magát.
Ötvenhét éves lenne ma Magyarország első szépségkirálynője, Molnár Csilla Andrea, akinek 1986-os tragikus halála megrázta a közvéleményt, története pedig ma is fájóan aktuális. Az „Álmodj királylány” című dal sokak számára puszta idézet vagy poén lett, holott egy megtört sors és egy kimondatlan társadalmi felelősség emlékműve. Jegyzet arról, miért nem illik viccelni azzal, ami egy fiatal lánynak állít emléket.
Gyermekkoromban a zselés szaloncukor ott volt a fán minden karácsonykor. A lucfenyőn, ahonnan senki nem ette le, mert nálunk ez nem szokás! Tudtuk, hogy a nagymamáéknál meg óarany lesz, a karamellás. Teltek az évek, és mindent elárasztottak különféle ízű és csomagolású szaloncukrok.