Koronavírus

Szombaton nyithatnak a győri teraszok is

Fotó: Győr+
Győr+
2021.04.23. 15:09

Pénteken elértük a 3 és fél millió beoltottat, szombaton újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, legalábbis azok, akik felkészültek az újranyitásra.

A győri éttermek, bárok és presszók többsége gőzerővel készül a nyitásra, már kipakolták az asztalokat, a székeket és készülődnek a dolgozók is. Az időjárás mindenesetre kedvezni fog a nyitásnak, az előrejelzések szerint eső nem lesz és sokat fog sütni a nap, miközben akár 18 foki is lehet.

Az utolsó simításokat végzik több teraszon is, sok helyre már a növények is kikerültek, ezzel is csinosítva az asztalok környékét.

Nagyon aktívan és nagyon sok munkával készülünk, természetesen legalább annyira várjuk a terasznyitást, mint a vendégek. A mai nap vannak nálunk a fő előkészületek. Remélhetőleg jó idő lesz.” – mondta Szabó Ervin a Pálffy Étterem tulajdonosa.

Több étterem is egyedi, amolyan “taraszmenüvel” várja majd a végre visszatérő vendégeket, bennük különféle fogásokkal, egészen a klasszikustól az újdonságokig. Természetesen a tavaszi időszakhoz is illeszkednek majd a kínálatok, a szezonzöldségek és gyümölcsök is visszaköszönnek majd az étlapokról.

Ellátogattunk egy másik közkedvelt étteremhez is, ahol azonban egyelőre egy kicsit még várnak a nyitással, hiszen ők a teraszt teljesen átrendezik.

Dudits Gergely a Révész Étterem és Hotel tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta: „Bizakodóak vagyunk, de emellé társul egyfajta egészséges kíváncsiság, ugyanakkor óvatosság is. Érdekes lesz tapasztalni, hogy a vendégek is ugyanúgy örülnek-e és várják-e a nyitást. Emiatt is döntöttünk úgy, a kiszállítást a továbbiakban is megtartjuk, s mellette majd megnyitjuk a teraszunkat.”

Gergely arról is beszélt, hogy első körben még nem üzemelnek majd teljes nyitvatartással, először informálódni szeretnének a vendégek részéről. A továbbiakat ehhez mérten fogják alakítani.

A teraszok szombaton már este fél tízig lehetnek nyitva. A vendégeknek a nyitott helyeken nem kell maszkot viselniük. Az üzemeltetők és az alkalmazottak azonban a vendéglátóhely teljes területén, kötelesek hordani a maszkot.

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #vendéglátás |