Oktatás

SZE: tudatos építkezés, mint 174 évvel ezelőtt

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2022.03.17. 13:50

Ahogy 174 évvel ezelőtt tudatos építkezés indult Magyarországon, úgy a győri egyetemen is tudatos építkezés zajlik most, 2022-ben. Ezt mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, a Széchenyi István egyetem Ünnepi Szenátusi ülésén, ahol megemlékeztek a 48-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről is. A rendezvényen elhangzott, a győri egyetem gyorsan és helyesen döntött arról, hogy részt vesz a hazai felsőoktatás átalakításában, azóta pedig jól él szabadságával. A szenátusi ülésen díjakat és elismeréseket adtak át, valamint doktorokat is avattak.

A győri egyetemen hagyomány, hogy ünnepi szenátusi ülés keretében adóznak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az idei rendezvényen, csütörtökön az intézmény rektora köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszédében úgy fogalmazott, a magyar kormány szabadságot adott az egyetemnek, a Széchenyi pedig él is ezzel.

„A magyar kormány jóvoltából kaptunk egy nagy szabadságot, amivel egyelőre jól élni is tudunk és a jövőben is az a célunk, hogy szabadon megvalósítsuk álmainkat” – mondta dr. Baranyi Péter Zoltán. „Soha nem látott fejlesztések zajlottak és zajlanak a Széchenyin, amely hármas funkciót valósít meg, a tudásátadás, az innovációk megvalósítása és a térség gazdagítása is a feladataink közé tartozik” – fogalmazott az egyetem rektora.

A felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében párhuzamot vont a 174 évvel ezelőtti és a mostani események között. dr. Hankó Balázs kiemelte, 1848 márciusában tudatos építkezés indult Magyarországon, most, 2022-ben Győrben, az egyetemen pedig hasonlóan tudatos építkezés zajlik. „1848-ban születtek meg azok a keretek és feltételek, amik szerint most élünk és teljesen természetesnek veszünk, tudatos építkezés indult 174 éve, ahogy tudatos építkezés zajlik most, 2022-ben a győri egyetemen is” – emelte ki helyettes államtitkár. „A felsőoktatás átalakításával háromszor annyi forrás jut az átalakuláshoz csatlakozó egyetemeknek, így a Széchenyinek is, a következő években pedig további 2700 milliárd forint forrás érkezik” – hangsúlyozta dr. Hankó Balázs.

A felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a most, a szomszédunkban zajló háború alapvetően átalakítja a világot, az azonban nem változik, hogy a tudást, senki és semmilyen erő nem veheti el tőlünk. „Azok közé az oktatók közé tartozom, aki mindig azt mondja hallgatóinak, hogy a tudás az egyetlen olyan dolog, amit sem a háború, sem más erő nem vehet el tőlük, azt javaslom minden fiatalnak, éljen a lehetőséggel, használja ki egyetemi éveit és szívjon magába minél több tudást, mert az örök” – mondta a rendezvényen Stumpf István. „Én magam lassan 10 éve csatlakoztam a Széchenyihez, amely a szemem előtt fejlődött, változott hatalmasat és vált az egyik legversenyképesebb hazai egyetemmé, sőt nemzetközi szinten is egyre meghatározóbbá” – fogalmazott a kormánybiztos.

A köszöntőket követően Pro Universitate díjakat, Professzor Emeritus címet és címzetes egyetemi docens címet adtak át, majd az egyetemen frissen végzett doktorokat avattak, ünnepélyes keretek között.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos