Kutyák és cicák

Nehéz a menhelynek, de segítenek az állatbarátok

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.04.22. 18:19

A koronavírus-járvány időszaka a Győri Állatmenhely számára sem könnyű. Folyamatos teltházzal üzemelnek, de a dolgozók igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az ott lakó négylábúak semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ebben a győri állatbarátok is rengetegek segítenek.

Nagy Péter, a menhelyet üzemeltető Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja a Győr+ Televíziónak elmondta, az utóbbi időben csökkent az örökbefogadások száma, ezért is ínséges ez az időszak számukra. Hozzátette, bár az elmúlt hétvégén többen vittek haza árva állatot a menhelyről, folyamatosan helyhiánnyal küzdenek, hiszen rengeteg kutyus érkezik hozzájuk. Sokakat saját gazdáik adtak le megváltozott életkörülményeikre hivatkozva, de több olyan kutya is visszakerült a menhelyre, akiket évekkel ezelőtt fogadtak örökbe. „Az elmúlt nyolc napban tizenkét-tizenhárom kutyus került be hozzánk” – beszélt a számokról Nagy Péter.

Apolló, a Győr+ Mancsok egyik gazdikeresője (Fotó: MekliZ Fotóstúdió)

A járvány a menhely működését is befolyásolja: be kell tartani az egészségügyi előírásokat, így az önkéntesek számát is csökkenteniük kellett, de Nagy Péter elmondta, a szigorító szabályozás ellenére szerencsére továbbra is sokan érkeznek sétáltatni. Az intézkedésekről megtudtuk, a menhely területén előírták többek között a szájmaszk viselését, illetve figyelnek a 1,5-2 méteres távolság betartására is.

A menhelyen árva cicák is várják a befogadókat (Illusztráció: Marcali Gábor)

A jelenlegi helyzet nemcsak a telephely munkatársainak dolgát nehezíti meg, az embereknek is problémát, kihívást jelent, de Nagy Péter büszke a győri és Győr környéki állatbarátokra, akik ebben a gondokkal teli időszakban is rendkívül aktívak. „Nagyon sokan keresnek minket, hoznak kutyatápot, cicatápot”– mesélte az áprilisban 25. születésnapját ünneplő Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja. Hozzátette, sokan vannak, akik jelenleg nem dolgozhatnak vagy otthon végzik munkájukat, fennmaradó idejüket pedig a menhelylakóknak szentelik, ezért nagyon hálásak nekik.

Ottó is a Győr+ Mancsok gazdikeresőjeként vár családjára (Fotó: Marcali Gábor)

Sokan állnak a Győri Állatmenhely mellett, de minden támogatóra szükségük van. Továbbra is szívesen fogadják az adományokat, jelenleg kölyöktápból és konzervekből van náluk hiány. Az adó 1% felajánlásával is sokat tehetünk az árva állatokért.

Szerző: Bodrogi Sára
Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #állatok | #Győr+ TV | #Győri Állatmenhely |