Hirdetés

Izgalmas csaták a lovas nemzetőrök napján

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2022.09.10. 17:21

Szombat délután kezdődött a IX. Győri Lovas Nemzetőrök Napja a Veres Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola udvarán. A hagyományosan megtartott nemzetőr nap célja hazánk lovas kultúrájának és történelmének megőrzése.

Hirdetés

Díszes egyenruhában vonultak fel a 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj katonái mögött a hagyományőrző egyesületek képviselői a mezőgazdasági középiskola udvarán.

A Lovas Nemzetőrök napján elsőként az intézmény igazgatója, Csiszár Rudolf köszöntötte az egybegyűlteket. „Számomra a legfontosabb a diák. Mi magokat ültetünk és formáljuk azzá, amit mi szeretnénk. A Vereses lovász diák büszke, tisztelettudó, hazafias és teljesen megfelel a mai tradíciókon alapuló értékrendnek.” vallja a Veres Péter iskolában történő nevelésről a direktor, aki arról is beszélt, hogy tisztelnünk kell a múltat és ebből kell építkezünk, hiszen csak ekkor lesz jövőnk. 

Az eseményen Rózsavölgyi László, önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke gratulált az iskolában zajló magas szintű lovasoktatáshoz.  

„Magyarország lovas nemzet, a magyar lovas kultúra pedig nemzeti érték. A Kárpát-medencében élő magyaroknak a ló, a szabadság és az együvé tartozás jelképe. Ezért fontos, hogy a Veres iskolában Vígh Attila vezetésével két és fél évtizede jelen van a lovak segítségével történő honvédelmi nevelés. Múlt és jelen, fegyverzet és egyenruha, viselet és kultúra találkozik a nemzetőrök napján, ahol jó példákat láthatunk ló és ember barátságáról és bizalmáról.”

Majd Győr-Moson-Sopron megye főispánja, Széles Sándor osztotta meg gondolatait. „Az ember lóvá tesz, a ló viszont emberré tesz. Ennek a gondolatnak a jegyében végzi a munkáját a Veres iskolában minden olyan tanár, aki a lovak szeretetét és a lovas hagyományok ápolását a gyerekek szívébe átülteti.” 

A megnyitó után a korhű bemutatók következtek. Elsőként a kurucok Győr vára alatt: Cinka Panna esete a főhadnaggyal című történet elevenedett meg. A látványos jelenetek azt mutatták meg, miként csaptak össze a kurucok a labancokkal. A profi lovasok teljes átéléssel játszották szerepüket, ahol a magyar lány Cinka Panna győzedelmeskedett a pökhendi labanc vezérrel szemben. Őket a Készenléti Rendőrség Lovas alosztályának produkciója követte. 

Galéria: Ács Tamás

Hirdetés