Példás kezdeményezés és megvalósítás

Iskolaudvar épült az összefogásból

Fotók: Marcali Gábor
Győr+
2020.08.26. 18:35

24 győri és Győr környéki cég vett részt a nemes kezdeményezésben, amelynek köszönhetően teljesen megújították a Radó Tibor Általános Iskola udvarát. A tanulók egy igazi közösségi teret vehetnek birtokba az új tanév kezdetén…

„150 gyermek számára ajándék ez a beruházás, mert ezzel hosszú távon megoldott a megfelelő környezet a testnevelés órákhoz, mozgásfejlesztő foglalkozásokhoz, a játékidőhöz.„ – mutatott rá a beruházás jelentőségére Peterka Kinga intézményegység-vezető, a Süss Fel Nap Alapítvány kuratóriumának elnöke.

„Iskolánk udvara rossz állapotban volt, az egyenetlen felület sok gondot okozott. A felújításhoz már az eredeti ötlet is nagy segítség lett volna, hiszen a Leier Hungária Kft. jótékony felelősségvállalás keretében kezdetben 200 négyzetméter térkő adományozására gondolt. – emlékezett vissza a kezdetekre Trencséni Mónika, a Radó Tibor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetője.

Mint mondta, ami ezután következett, már-már mesébe illő történet, hiszen a Leier mellé elsőként csatlakozott az Arvia Kft. és a Mozaik-Classik. Felmérve a helyszín adottságait – a térkő adományt több mint kétszeresére emelték, majd sorra vonták be a cégeket a kezdeményezésbe annak érdekében, hogy az egész udvar megújulhasson.

Mint megtudtuk, a hívásra további huszonegy vállalkozás csatlakozott, ennek köszönhetően pedig az elmúlt hetekben mintegy 120 ember dolgozott az udvar felújításán. A térkövezés mellett a kosárlabda pálya is megújult, ami a legkorszerűbb speciális gumiőrleményes burkolatot kapta. Felújították a palánkokat és új pad is került az udvarra, miközben a csatornahálózat is rekonstrukción esett át. A felajánlás értéke így mintegy 19 millió forint.

Az összefogásban a Leier mellett az Arvia Kft., a BSG Sp. z. o. o., a Salakta Épber Kft.,az Antrans Clean Kft., a Bíró Gránit Kft., a Földmű-Ép 2004. Kft., az Eli-Trans 2005 Kft., az FK System Építő Kft., a Kő-Dekor 2002 Kőipari Bt., a Komfort Centrum, a K&K Cargo Kft., az Evin Tech Kft., a Rapid-Beton Kft., a Bau-Sped 98 Bt., a Sarok Tüzép Kft., a Sztráda-Bau Kft., az APG Építő Kft., a Kultúrmérnök Kft., a West Hungária Bau Kft., a Pannon-Víz Zrt., a Czibik Mérnök Kft., a Schieber-Aivil Kft. és a Mozaik-Classic Kft. vett részt. Az iskola igazgatója emlékplakettel köszönte meg nekik a szerepvállalást.

Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, már csak néhány nap van a tanévkezdésig, amikor a gyerekek tulajdonképpen egy új udvart vehetnek birtokba. Nem egész két hónap alatt 600 négyzetmétert térköveztek le, megújult a kosárpálya és a vízelvezetés is. Jó érzés, hogy mindezt sikerült megvalósítani, és főleg jó érzés, hogy ilyen sok cég volt partner a jótékony kezdeményezésben. Hozzátette, ez a fejlesztés is mutatja, hogy Győrben vannak szorgalmas és segíteni akaró vállalkozások, amelyek képesek összefogni a közösség érdekében és az élhető környezet fejlesztését tartják szem előtt.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester az összefogás fővédnökeként köszönte meg a vállalkozásoknak az együttműködést és tenni akarást, amely lehetővé tette az udvar újjá varázsolását.

Mint mondta, ez a történet példaértékű, amely rámutat a felelősségteljes gondolkodás erejére. A polgármester utalt arra is, hogy a városfejlesztésben is kiemelt szempont az élhető környezet kialakítása és fenntartása. Az ünnepélyes eseményen a kosárpálya rendhagyó avatása is megtörtént, hiszen azAgrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC játékosai, és Dr. Dézsi Csaba András összjátéka végén a polgármester dobott kosárra és szerzett kétpontos találatot a résztvevők által dedikált labdával.

Televíziós szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ TV | #helyi fejlesztés | #híradó | #Oktatás |