Reggeli Vizit

Dr. Dézsi: Jobb, hogy ha mindenki Győr értékeit képviseli!

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.03.17. 07:22

A Győr+ Rádióban kéthetente Reggeli Vizitet tart dr. Dézsi Csaba András polgármester. Most csütörtökön is a stúdióban fogadta Orosz Sándor, Nagy Roland és Bajzát Zsuzsi, akik számos aktuális témáról kérdezték a városvezetőt.

A város első embere, dr. Dézsi Csaba András nemrég átesett a Covid-fertőzésen, ami nagyjából influenza-szerű tüneteket okozott nála és szerencsére könnyebben átvészelhető volt, mint az előző, amikor még nem volt védőoltás. Viszont a PCR teszt jóval tovább pozitív értéket mutatott, így kicsit többet kellett otthon maradnia a polgármesternek, mint ahogyan azt tervezte – így kezdődött a szokásos csütörtöki reggeli vizit a Győr+ Rádióban.

Dr. Pergel Elza és Virág-Adorján Andrea foglalkozik Győrben a menekült ügyekkel, Csepi Lászlóval kiegészülve. A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat nem tudott arról, hogy a Bartók Iskolába helyezték el első körben a menekülteket, kérték is, hogy a jövőben az ilyen tervekről a hivatalt is értesítsék. A volt Zrínyi kórházban való elhelyezés, már megfelelő és kulturált, minden segítséget megkapnak a városba érkezők.

A polgármester a reggeli műsorban elmondta, hogy a Győrbe érkező menekültek mind munkát szeretnének találni, és rögtön keresni is kezdik a lehetőségeket. Előre láthatóan 2-3 hónapra van szükségük addig, míg “fogni kell a kezüket”, utána képesek lesznek talpra állni, hiszen dolgozni akarnak. Sokak pedig a háború végeztével szeretnének hazatérni Ukrajnába, hiszen az otthonuk valójában az.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a győriek összefogtak, a kormány pedig 4000 forintos kvótát ad a menekültek után, amely utófinanszírozásban lesz kifizetve, tehát nem a győriek pénzéből kell megoldani a menekültek helyzetét. A városvezető hozzátette, hogy büszke a győriekre, hiszen világosan látszik, hogy értik a különbséget az illegális bevándorlás és a menekültek között.

A reggeli vizit során dr. Dézsi Csaba András úgy fogalmazott, hogy szerencsés generációban születettünk, hiszen mi nem éltünk át tragédiákat. „Most viszont látjuk, mi történik a szomszédban, s nem szeretnénk, ha mi is játszóterévé válnánk ezeknek a harcoknak. Felelős döntés, hogy nem hagyjuk magunkat belesodorni ebben a háborúba! A menekülteknek viszont segítenünk kell, s Magyarország ebből eddig is jelesre vizsgázott” – tette hozzá a polgármester.

A műsorban kiderült az is, hogy az önkormányzat sok segítséget kap a civilektől is, akár a nyelvi nehézségek leküzdésében, akár a szervezésben is. „Ezt nem lehet elégszer megköszönni! Ahogy azt sem, hogy sokan a társállatok segítésében is részt vesznek, hiszen a kedvenceket is magukkal hozzák a menekültek” – ismertette dr. Dézsi. A Győri Papagájmentő Alapítvány is aktívan kiveszi a részét, ahogy arról korábban mi is írtunk: papír nélkül is jöhetnek az országba a társállatok, itt pedig megfelelő ellátásban részesülnek.

Március 15. kapcsán elhangzott, hogy dr. Dézsi Csaba András büszke arra, hogy ennyi kiváló embert és szakembert is elismerhettek a díszközgyűlésen, ami mutatja Győr szellemi gazdagságát.

A műsor első felének zárásaként az új mentőállomás került szóba. A Győr+ is megírta korábban az új létesítmény alapkövének letételét, amely nagyon fontos a város életében. A mentésnél az egyik legfontosabb a gyorsaság, az új mentőállomás pedig ezt képes lesz szavatolni. A polgármester elmondta, hogy Kara Ákos országgyűlési képviselőnek hatalmas szerepe van a megvalósulásban.

Rövid szünet után a reggeli vizit kézilabdával folytatódott, hiszen a Győri Audi ETO KC körül felmerülő hírek sokaknak fejtörést okoznak, különösen a szurkolóknak. Dr. Dézsi Csaba András a téma elején leszögezte: sajnos sok megtévesztő hír is szárnyra kapott. A polgármester megerősítette, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség hozott egy olyan döntést, miszerint gazdasági társasággá kell alakítani a klubokat, ez azonban egy kényszer, nem választható opció. Egy évvel ezelőtt már leültek dr. Bartha Csaba elnök úrral egyeztetni, mert korábbi esetekből látszott, hogy hasonló intézkedések miatt már rosszul járt a város. A polgármester leszögezte, hogy jó lenne, ha a város befolyással bírna ebben a gazdasági társaságban is: legyen többségi tulajdonos a város. Ekkor hangzott el, hogy több cég is érdeklődik, viszont ezt a polgármester elutasította, okulva a korábbiakból. Szerette volna ha a város többségi tulajdonos legyen, dr. Bartha Csaba pedig vezesse továbbra is elnökként.

Mint kiderült, most áprilisig kell döntést hozni, dr. Bartha Csaba pedig elmondta, hogy a polgármester által vázolt elképzelést nem tudja vállalni. A kézilabda szövetséggel folytatott egyeztetés után további részletek derültek ki, amelyek árnyalták egy kissé a történetet, viszont az elnök továbbra sem volt kompromisszumkész. “Ha elnök úr el akar menni, akkor erről tárgyalni kell. Én szeretném, hogy Bartha Csaba maradjon, emberileg és szakmailag is elismerem” – árulta el a polgármester. Viszont a városvezető azt is leszögezte: azért egy sportegyesület ne szabjon feltételeket egy városnak. Az is elhangzott: semmiféle személyes ellentét nincs a polgármester és az ETO elnöke között.

Dr. Dézsi úgy fogalmazott, szerinte egy kicsit “balhé-kreálás” is van a történetben, és nem szereti, ha sarokba akarják szorítani. Neki a feladata a város értékeinek óvása, a győri csapat pedig tartsa meg az erejét és ne milliárdosok döntsék el mi legyen a klubbal, hanem a pályán dőljenek el az eredmények. Ne a lobbik döntsék el, kik legyenek a bajnokok. Nekünk ez a célunk, s ha Bartha Csabának nem, akkor sajnálom! Tárgyalnunk kell, nem ultimátumokat adni egymásnak!” A polgármester hozzátette: a város nem fogja végigmenedzselni azt, hogy egy milliárdos kezére játsszák el a klubot. Dr. Dézsi szeretné hogy béke legyen, Bartha elnök úr maradjon a posztján és továbbra is ilyen kiválóan dolgozzon, de a klub maradjon a győrieké. Kiemelte, hogy szomorúnak tartja, hogy ilyen belső hírek kiszivároghattak a sajtó felé és a játékosokat és a szurkolókat is belekeverték ebbe az egészbe. Jobb, hogy ha mindenki Győr értékeit képviseli és a tárgyalások mentén maradunk!”

A sportnál maradva a Grabo Sátor is terítékre került, nemrég bejelentették ugyanis a létesítmény felújítását. A munka már folyik, s a végeredményt a győri diákok és lakosok is használhatják majd. “A Grabo Sátrat sikerült megmenteni a sportnak. Köszönjük a kosárlabda szövetségnek és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselőnek is a közbenjárását.”

A reggeli vizit zárásaként kiderült, hogy rengeteg terv van még, amely megvalósításra vár. Szó esett például arról, hogy egyetemisták, fiatalok tervezzék meg, milyen győri virágtartók legyenek a városban. Legyen Győr stílusa olyan, amelyet az emberek szeretnének. A körforgalmak is ebbe a kategóriába tartozhatnak, bár ez már egy bonyolultabb téma a rengeteg technika és szakmai előírás mellet.