Menekültek Győrben

Az alpolgármester is látogatást tett a Zrínyi utcában

Fotó: Ács Tamás
Németh Boglárka
2022.03.10. 13:11

Dr. Pergel Elza is meglátogatta csütörtök reggel a szerdán átköltöztetett menekülteket

Ahogy arról szerdán már beszámoltunk, az Olimpiai Sportparkban 31, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola tornatermében pedig 71-en voltak elszállásolva, de mivel főként az iskola tornatermében hosszú távon nem megoldható egy menekültszállás működtetése, így más megoldást kellett keresni. A Zrínyi utcai egykori kórház  épületegyüttese év végén a Széchenyi István Egyetem tulajdonába került, de az egyetem most ebből kettőt felajánlott azért, hogy minden Győrbe érkező háborús menekült egy erre a célra kialakított, meleg és otthonos helyen lehessen.

Mivel a menekültek közül volt, aki úgy döntött, hogy inkább családoknál húzná meg magát, így jelenleg 80-an vannak a Zrínyi utcában. 

Az átköltöztetést az önkormányzat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével, a Katasztrófavédelemmel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, valamint a Győri Egyházmegyei Karitásszal közösen végezte.

A menekülteket Dr. Pergel Elza, alpolgármester-aki a város szociális ügyeiért is felel és aki a menekültekkel kapcsolatos operatív, közös munkát koordinálja- csütörtök reggel látogatta meg. A városvezető beszélgetett a gyermekekkel és az édesanyákkal, valamint egyeztetett a segélyszervezetek vezetőivel is. 

Azonnal jelentkezett a Vöröskereszt és a segélyszervezetek. Ők látják most el a kórház épületében a felügyeleti munkát, a segítséget, sőt az iskoláskorú gyermekeket oktatják is. Mindenki tud olvasni, nagyon helyesek. A továbbiakban az óvodás, bölcsődés korú gyermekek elhelyezését is biztosítjuk majd, jelenleg egy menekült orvos-házaspár három gyermeke már győri óvodába jár. Ők teljesen egészségesek, minden oltással rendelkeznek.” – hangsúlyozta az alpolgármester, aki arról is beszélt, hogy az adományokat a Zrínyi utcában nem, hanem a segélyszervezetek és az önkormányzathoz tartozó intézmények gyűjtőpontjain várják.

A szerdán beköltözött Rácz családból az édesapa elmondta: örülnek az új helynek, hiszen itt külön szobát kapott a családjuk, a kilenc gyermekükkel pedig így sokkal kényelmesebben elférnek. “Nagyon szépen köszönjük a sok segítséget, a rengeteg ételt, italt, ruhákat, mindent nagyon köszönünk az önkormányzatnak. Nagyon kedvesek velünk itt Győrben.“- nyilatkozta a családfő, akinek a felesége is nagyon hálás a fogadtatásért, hiszen három kisgyermekük is megbetegedett és Győrben nem csak gyógyszert, de orvosi ellátást is kapnak. 

A Zrínyi utcai alkalmi szálláson körülbelül 200 menekült számára tudnak majd helyet biztosítani.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #Győr | #menekültek |