Balesetek: látható a sokkoló valóság

Fotó: O. Jakócs péter
Havassy Anna Katalin
2020.09.17. 11:48

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottsága egy három napos, figyelemfelhívó kampánnyal kezdte a Biztonság Hete programsorozatát. A győri városháza előtt látható installáció azoknak az életkorát és balesetének a helyszínét mutatja, ahol a tavalyi évben életüket vesztették.

55 koromfekete, emberalakú tábla, fehér felirattal hirdeti: ők hunytak el 2019-ben a megyei útjain. Sokkoló látvány, amely a megrázó valóságot tárja elénk. Életkorok, helyszínek, utak, amelyek már soha nem folytatódnak.

A baleset-megelőzésre mindig nagy hangsúlyt fektetnek, ám még így is sok a baleset, amelyek nagy része a szabályok figyelmen kívül hagyásából történik. Az úton lévők szabálytalankodásának 2019-ben Győr-Moson-Sopron megyében 55 halott volt az ára. Túl sok és túl fájdalmas, talán éppen ezért hathat józanító pofonként a közlekedőkre a csütörtökön, pénteken és szombaton látható kampány.

„Kollégáim egyedülálló kezdeményezését láthatjuk a Városháza előtt, amellyel az emberek lelkére szeretnénk hatni. Ha nincs elkövetett szabálytalanság, akkor ez az 55 ember itt állhatna most közöttünk, s nem fekete táblák jeleznék a tragédiájukat.” – kezdte dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes, rendészeti főkapitány helyettes.

„Sokan még mindig nem érzik: a szabálytalanság elkövetése sok esetben életeket kér cserében a rossz döntésért. Bízunk benne, hogy ez a figyelemfelhívó kampány sokakhoz eljut, s felrázza a közlekedőket. – hangsúlyozta az ezredes.

Radnóti Ákos alpolgármester kiemelte, elsőre igent mondtak a rendőrség felkérésre.

„A Városháza előtt nagy a forgalom, akár az autósokra, akár a kerékpárosokra, vagy éppen a gyalogosokra gondolunk. Sokan láthatják tehát ezt a nagyon megrázó és fontos installációt. Elszomorító látni a sok-sok táblát, rajta az életkorokat, a helyszíneket. Bízom benne, hogy éppen ezért lesz hatásos. Győrben kiváló az együttműködés a rendőrséggel, amely a baleset-megelőzésre is kiterjed. – mondta az alpolgármester.

A témával a Győr+ Híradó este 19 órakor bővebben is foglalkozik.

Televíziós szerkesztő: Zombai- Kovács Ákos

Tekintse meg képgalériánkat!

Kapcsolódó témák: #baleset megelőzés | #Győr | #Győr+ TV | #híradó | #rendőrség |