KRESZ-verseny

Az ügyesség többet ér(t) a gyorsaságnál

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2022.03.24. 12:35

Közlekedésbiztonsági versenyt hirdetett középiskolásoknak az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága. A megmérettetés városi selejtezőjét csütörtökön rendezték a rendőrség Szövetség utcai központjában. Harmincöt győri középiskolás jelentkezett a vetélkedőre, mely egy KRESZ-teszttel indult, majd egy kerékpáros ügyességi pályát kellett teljesítenie a fiataloknak.

„Az akadálypálya esetében arra próbáltunk összpontosítani, hogy az ügyesség legyen a fő szempont, ne a gyorsaság. Ezt éles helyzetben is érdemes betartani” – mondta Majorné Bajnok Eszter a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának városi baleset-megelőzési titkára. A legtöbben ügyesen manővereztek a könnyűnek egyáltalán nem mondható pályán, a végén pedig mindenkinek nagy taps volt a jutalma.

„Picit izgultam, főleg, amikor feldöntöttem pár dolgot, de egész jól tudtam korrigálni. Összességében elmondhatom, hogy egész jól sikerült. Sokat kerékpározom otthon, igaz szlalomozni nem nagyon kell, de vannak hasonló mozzanatok, amikre érdemes odafigyelni és akkor nem történik baj” – mesélte a kör után Jávorszky Zsóka, a Hild iskola diákja.  

Aktualitása is lehet a versenynek, hiszen beköszöntött a jó idő, így még többen pattannak kerékpárra. Majorné Bajnok Eszter szerint mind az autósoknak, mind a bicikliseknek érdemes jobban odafigyelnie, ha útnak indulnak.

Sajnos az a gyakorlati tapasztalat, hogy a jó idő beköszöntével megnő a kerékpáros balesetek száma, ahol nem mindig a gépkocsivezetők a hibásak. A biciklisek gyakran figyelmetlenek, nem tartják be a szabályokat, a legtöbbször az elsőbbség meg nem adás, a kanyarodási előírások be nem tartása szerepel baleseti okként.” A csütörtöki városi selejtezőből kategóriánként az első három helyezett részesült értékes jutalomban, a négy legjobb pedig továbbjutott a megyei döntőbe, amit április 7-én rendeznek. Az országos finálé májusban lesz a fővárosban és három napos program kapcsolódik majd hozzá.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #híradó | #közlekedés | #Oktatás | #rendőrség | #verseny |