A külső szervezésű előadások jegyei is visszaválthatók
A Vaskakas Bábszínház az alábbi közleményt adta ki a külső szervezésű, terembérleti konstrukcióban elmaradt előadásainak jegyvisszaváltásával kapcsolatban.
A Vaskakas Bábszínház az alábbi közleményt adta ki a külső szervezésű, terembérleti konstrukcióban elmaradt előadásainak jegyvisszaváltásával kapcsolatban.
A Vaskakas Bábszínház csütörtökön kénytelen volt bejelenteni, hogy az idei Győrkőc elmarad, ma pedig arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a saját előadásaira mely módon lehet cserélni, illetve visszaváltani.
A Vaskakas Bábszínház társulatának illetve vezetőségének legújabb sajtóközleménye csütörtök este érkezett meg szerkesztőségünkhöz.
A Vaskakas Bábszínház két hete online matinét indított, hogy a gyerekek ne maradjanak előadás nélkül.
A gyerekek nem maradtak és maradnak vaskakasos bábszínházi élmény nélkül, vasárnap több mint 3600 letöltése volt a YouTube csatornán a társulat A kismalac meg a farkasok című előadásának.
Minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesznek egy-egy előadás felvételét a nézők számára.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlöny vasárnapi számában jelent meg.
A Vaskakas Bábszínház, mivel az elrendelt vészhelyzet miatt a márciusra meghirdetett kamaratermi és Bartók termi előadásaikat nem tarthatják meg, egy új ötlettel állt elő.
A kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett ki az egész országra. A számos korlátozó intézkedés mellett többek között a szabad- és beltéri programokat és rendezvényeket is korlátozták. Összeszedtük a legnagyobb győri eseményeket, amelyektől egy időre most búcsút kell vennünk.