Több mint százezer kiló adomány érkezett a Mikulásgyárba
Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba.
Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba.
Az eső ellenére több ezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.
Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste Budapesten.
Karácsony után sem kell lemondanunk a Dunakapu téren található izgalmas programokról.
A december minden szempontból az év legkülönlegesebb időszaka. Ilyenkor sok olyan dolog történik, mely nem számít hétköznapinak. Ez pedig a társállatok mindennapjait is befolyásolja. Épp ezért érdemes minden embernek nagyobb figyelmet szentelnie, nem csak saját, de mások házi kedvenceire is. Erről beszélt a Győr+-nak Királyfi Péter, a önkormányzat állatvédelmi és állattartás referense.
A Városi Diákfórum által életre hívott cipősdoboz gyűjtőakció sikerét jelzi, hogy a hirdetésre közel 200 darab csomag gyűlt össze.
Kara Ákos országgyűlési képviselő lepte meg karácsony alkalmából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Győri Gondviselés Házának lakóit. Az intézményben fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, a képviselő pedig már több mint 10 éve készül meglepetéssel az adventi időszakban.
Kedden kora délután megszólaltak a Városháza harangjai, melyek 16 órától egészen december 26-ig szinte minden egész órában karácsonyi dallamokkal teszik még meghittebbé az ünnepi időszakot.
Rengeteg ajándék gyűlt össze a jótékonysági akción, amelyet a Bagolyvár Gyermekotthon lakóinak szervezett az Édes Otthon Győr Ingatlaniroda és a Győr+ Média. Az volt a cél, hogy az otthonban élő, nehéz sorsú gyermekek számára szebbé varázsoljuk az ünnepi időszakot.
Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.