Címke: ügyészség
Hirdetés
Győr+ 2021.05.19.

Olcsó bringával jött, 200 ezressel távozott

Vádat emeltek a 42 éves férfi ellen, aki a biciklitárolónál hagyta régi kerékpárját és egy drágábbal távozott Győrben. Az ügyészségi tájékoztatóból az is kiderül, hogy nem ez volt az első dolga a törvénnyel.

Győr+ 2021.05.12.

Idős házaspárt próbált kirabolni, három évre ítélték

A Győri Járásbíróság társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt három év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a több mint százezer forint bűnügyi költség viselésére is.

Hajba Ferenc 2021.05.06.

Letartóztatták a Megasztár egykori énekesét

F. Dávid, akit a lapok közismert szereplőként Fekete Dávidként emlegetnek, közel 100 millió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el a gyanú szerint.

Győr+ 2021.04.26.

Félmeztelenül kötekedett, verekedett – videó az esetről

Öt bűncselekmény a vád a 22 éves férfival szemben: minősített zsarolás kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége. Több esetben bűntársaival követte el a bűncselkeményeket.

Hirdetés