Ügyészség: előre kitervelten és aljas indokból szúrt a jedlikes diák

Győr+
2023.01.11. 11:22

A Győri Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a cselekménye minősítésének a megváltoztatását, és a büntetése súlyosítását indítványozza annak a 17 éves fiúnak, aki késsel megszurkálta, s majdnem megölte a tanárnőjét.

Az ügyészség mai közleményében azt írja:

A tényállás szerint a diák egy győri középiskola tanulója volt. Magatartásával sosem volt probléma, mindig kiemelkedő tanulmányi eredménye volt. Ezt azonban egyre nehezebben tudta elérni, ami nála már testi és lelki problémákat is okozott.

2019. december 5-én matematika dolgozatára hármas osztályzatot kapott, amit igazságtalannak érzett, valamint komoly terhet jelentett számára az is, hogy a rossz érdemjegyet el kell mondani a szüleinek. Magában elégedetlenkedni kezdett, a tanóra végén elővette a zsebkését és a padtársa előtt kijelentette, hogy meg fogja szúrni a tanárnőt.

A nap folyamán a tanárnő fizika órát is tartott az osztálynak. A fiú a tanári asztalhoz ment, azzal az indokkal, hogy valamit szeretne megmutatni a füzetében. Miután a tanárnő olvasni kezdett, a diák a háta mögé került, s közepes erővel megszúrta a tanárnő hátát, aki a fájdalomtól hanyatt fekvő helyzetbe rogyott a földre. Ezt követően a diák a tanár mellé guggolt, majd két alkalommal a nyaka és a mellkasa irányába szúrt, amit a nő karjaival hárított. A fiú osztálytársai megrémültek, azonban néhányan a tanárnő segítségére siettek, s megakadályozták a további bántalmazását.

A lapockatájékot ért szúrás következtében a mellüreg megnyílt, a tanárnő súlyos, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.     

A Győri Törvényszék a fiút közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év szabadságvesztésre, amit fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a fiú és a védője enyhébb minősítésű bűncselekmény – életveszélyt okozó testi sértés bűntette – megállapítása, és a büntetés enyhítése érdekében  fellebbeztek.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a diák cselekménye súlyosabb, mivel előre kiterveltként és aljas indokból elkövetettként is minősül. A pedagógusok sérelmére elkövetett bűncselekmények egyre gyakoribbak, s erre is figyelemmel, a többszörösen súlyosabban minősülő élet elleni bűncselekmény miatt hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása indokolt.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

Forrás: Győri Fellebbviteli Főügyészség

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr | #jedlikes késelés | #ügyészség |