Duplán biztonságban
A Nicsi Judo táborban tartott előadást a Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere.
A Nicsi Judo táborban tartott előadást a Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Pedagógiai Szakszolgálattal közösen szervezte meg a „Pályára állunk” pályaorientációs nyári tábort, melynek célja, hogy a végzett 7. osztályos tanulók betekintést nyerjenek különböző szakmák világába.
A Győr-Moson-Sopron Megye Rendőr-főkapitányság a vakáció kezdetével kétszer egyhetes nyelvi napközis tábort szervezett.
Az egyenruhások a Szent Kamillus gyermektábor résztvevőit fogadták.
Második alkalommal rendezi meg a győri Széchenyi István Egyetem innovatív járműipari képzési programját, az Audi Development Campet az Audi AG és az Audi Hungaria támogatásával. A július 3-án kezdődő négyhetes, angol nyelvű táborban a hallgatók nemzetközi szaktekintélyektől, mentoroktól tanulhatnak, miközben valós ipari problémát oldanak meg, és akár karrierlehetőséget is nyerhetnek. Az érdeklődők május 31-ig jelentkezhetnek.
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
Habár még csak február van, de az eddigi jelentkezésekből, a gyerekek mentális állapotából és a családok pénztárcájából is biztonsággal arra lehet következtetni, hogy rekordévre készülhet a nyári táboros szakma. A vakációs lehetőségek szervezői már készen állnak, több mint kétszáz táborturnus közül már most is lehet válogatni.
A Rákóczi Szövetség a Magyar Kormány támogatásával Diaszpóra Programja keretében 2022-ben ezer, 10 és 25 év közötti magyar fiatal számára biztosít anyaországi tanulmányutat - jelentette be sajtótájékoztatón Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.
Kutyás bemutatóval folytatódott a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési tábora Győrújbaráton. Smering Róbert, a Wolf K9 Kutyaiskola oktatója hozta el kiképzett kutyusait, hogy megmutassák a legkisebbeknek, milyen szintre tudnak eljutni a különböző korban lévő ebek, ha megfelelő időt és energiát fordítanak a taníttatásukra.
Idén először bűn- és baleset-megelőzési tábort rendeznek az érdeklődő iskolásoknak, akik augusztus 16. és 19. között a győrújbaráti gyermektáborban rendőrök útmutatásával vehetnek részt színes programokon. A 20. szaktábor hétfőn, a megyei rendőr-főkapitányság Szövetség utcai bázisán nyílt meg, rendőrségi vezetők részvételével.