Elhunyt Lippai László
Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.
Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.
A Komáromi Jókai Színház előadásában Silvester Lavrík tragikomédiáját nézhetik meg az érdeklődők az Újvárosi Művelődési Házban.
A fiatal, mindössze 41 éves színész és zenész Babicsek Bernát az év elején, egy lakástűz kapcsán, otthonában hunyt el. Elvesztése mindenkit megdöbbentett. A Turay Ida színház emlékműsort szervezett, illetve megalapítják a Babicsek Bernát-díjat is.
Közismert emberek, sportolók és politikusok is szerepelnek a Győri Nemzeti Színház tömegeket vonzó előadásában, a Puskás, a musicalben. Az angol intéző szerepében a nézők felfedezni vélhették már Csay Renáta, kajakozót, Mohay Gábor, sportújságírót, Knézy Jenő, sportkommentátort, a Győr+ Média vezérigazgatóját és Szeles Szabolcs, alpolgármestert is. Szombaton pedig a labdarúgó és edző, jelenleg önkormányzati képviselőként dolgozó Hajszán Gyula játszotta az angol intézőt.
A Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciója Győrben.
A Győri Nemzeti Színház a Vill-Korr Sulibérletben tűzte műsorára Zalán Tibor Collodi és Tolsztoj klasszikusából egybegyúrt meséjét, az Aranykulcsocskát. Burattino kalandos utazása, a faragatlan történet Márkó Eszter rendezésében - sok zenével és bábokkal - a barátságról, az összetartozásról, a bátorságról és az emberségről szól.
Bemutatták a Győri Nemzeti Színházban az Aranykulcsocska című darabot, Márkó Eszter rendezésében.
A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató kampányában idén a törődés és a személyes találkozás fontosságára hívja fel a figyelmet az ünnep közeledtével, nem is akárhogyan.
Hosszú előkészület után vasárnap végre bemutatja „A dzsungel könyve” adaptációját a Vaskakas Bábszínház. A darabot tavaszra tervezték, de a vírushelyzet miatt a jelmezeteket tervező bolgár Svila Velichkova nem tudott Győrbe jönni, ezért tették át őszre a premierjét. Markó Róbert, rendező a Győr Plusznak azt mondta, ez az első előadás a bábszínház életében, melynek bemutatójára még az olvasópróba megkezdése előtt elfogyott az összes jegy. Pénteken tartották „A dzsungel könyve” jelmezes főpróbáját, amin Híradónk stábja is részt vett