Kulisszák mögött: Aranykulcsocska
Bemutatták a Győri Nemzeti Színházban az Aranykulcsocska című darabot, Márkó Eszter rendezésében.
Bemutatták a Győri Nemzeti Színházban az Aranykulcsocska című darabot, Márkó Eszter rendezésében.
A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató kampányában idén a törődés és a személyes találkozás fontosságára hívja fel a figyelmet az ünnep közeledtével, nem is akárhogyan.
Hosszú előkészület után vasárnap végre bemutatja „A dzsungel könyve” adaptációját a Vaskakas Bábszínház. A darabot tavaszra tervezték, de a vírushelyzet miatt a jelmezeteket tervező bolgár Svila Velichkova nem tudott Győrbe jönni, ezért tették át őszre a premierjét. Markó Róbert, rendező a Győr Plusznak azt mondta, ez az első előadás a bábszínház életében, melynek bemutatójára még az olvasópróba megkezdése előtt elfogyott az összes jegy. Pénteken tartották „A dzsungel könyve” jelmezes főpróbáját, amin Híradónk stábja is részt vett
Tavaly december 1. és idén november 30. között, a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programon belül országosan közel 2000 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség a közösségi színtereken, közművelődési intézményekben.
A gyászhírt a Madách Színház közölte hivatalos Facebook oldalán.
Németh László Széchenyi című történelmi drámája izgalmas pszichológiai thriller Széles Tamás főszereplésével. A Petőfi Színházban november 15-től látható az előadás felnőtt és középiskolás bérletben.
Idén 20. alkalommal kerül sor a Győri Könyvszalonra, amely ma már hagyományos módon a Győri Nemzeti Színházba és a Kisfaludy Károly Könyvtárba invitálja a könyvek szerelmeseit. A november 19-21. között megrendezendő programon a könyvvásár mellett több, mint 110 könyvbemutatón, előadóesten, koncerten szórakozhatnak a győriek és a hozzánk látogatók.
Elstartolt a Győri Nemzeti Színház népszerű Vill-Korr Sulibérlete. Eleven népmesék címmel két ismert történetet dolgoz fel Kszel Attila. Az átdolgozott Hamupipőke 1944-ben játszódik, és az író saját felmenőinek történetét is belefűzte az újragondolt történelmi mesébe. Az édesbús családregény Sík Frida és Maszlay István főszereplésével az igaz szerelemről, a családi kötelék fontosságáról és a hazaszeretetről szól.
Eleven népmesék címmel debütált a Vill-Korr Sulibérlet első bemutatója, Kszel Attila tollából és rendezésében Sík Fridával, Maszlay Istvánnal és Mihályi Orsolyával a főszerepben.
Szívinfarktust kapott és elhunyt Oszter Sándor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész 73 éves volt.