Pódiumest

Silentio Transeo


2022-01-22
Győr, Liget u. 55.
A Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciója Győrben.
Hirdetés

A magyar irodalom mindig is bővelkedett a líra és a próza termékeny kiválóságaiban, ám történelmünk sötét szakaszaiban – mikor embernek maradni is igen nehéz volt – már megfogyatkozott azoknak a névsora, akik morálisan helyt tudtak állni, képesek voltak szólni, vagy épp hallgatásukkal lázadni egy adott kor uralkodó eszmevilága, a háború vagy egy politikai rendszer ellen. Azért találunk néhány nevet a sorban, amelyek viselői iszonyatos áldozatok árán mégis megtették. Nemet tudtak mondani, nem voltak hajlandóak kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötve alkotni és élni. Kimondták a kimondhatatlant. Az előadás ebből az elhallgatott magyar irodalomból kíván keresztmetszetet adni, s a közönség a pódiumestet követően talán már ismerősként köszönt majd olyan szerzőket is, mint – a teljesség igénye nélkül – Márai Sándor, Hamvas Béla, Herczeg Ferenc és Szabó Dezső vagy éppen Sinka István és Utassy József.

Pódiumest a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Silentio Transeo címmel – A XX. század elhallgatott irodalma

A Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciója. Rendezte: Pataki András, Jászai Mari-díjas. Szereplők: Molnár Anikó, Papp Attila

A jegyek ára egységesen: 1500 Ft (Jegyek az előadás előtt a helyszínen vagy elővételben a művelődési házban, illetve a Látogatóközpontban válthatók.)

Maszk használata kötelező!

Időpont: 2022. január 22., szombat 18 óra
Helyszín: Újvárosi Művelődési Ház, Liget u. 55. (Tel.: 96/315-317)

Kapcsolódó témák: #pódiumest |#színház |
további programok
2022-10-07

Az Úr komédiása

A Katolikus Kulturális Hetek keretében, Assisi Szent Ferenc emléknapjához kapcsolódva kínál érdekes és rendhagyó találkozást Bakos-Kiss Gáborral, Jászai Mari-díjas színművésszel, a Győri Nemzeti Színház igazgatójával „AZ ÚR KOMÉDIÁSA – Egy színészi pálya szakrális stációi „ című előadás.

részletek
2022-10-05

Mindent a Bibliáról

„A Biblia válasza az élet nagy kérdéseire” címmel indul előadás sorozat Ömböli Krisztián lelkipásztor vezetésével a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház, Arany Galériájában (Révai utca 5. - Szárnyaskerék épülete) október 5-én (szerdán) 18 órakor.

részletek