Az állatok világnapján sok minden eszembe jutott – de idén leginkább az, mennyit köszönhetünk az állatorvosoknak. Maszat cicámmal szombat délelőtt is a rendelőben jártunk, és megint rádöbbentem: ők adják a biztonságot, amikor gazdiként elfogy az erőm.
Mindenki szívrepesve várta az első iskolahét utáni szabad hétvégét. A belerázódós hétköznapok döcögése olyan szinten kimerítő, hogy ezen csak egy pihentető alvás segít, minimum reggel 9-ig! Szép is lenne, de paneltársadalmi akadályokba ütközik.
Vannak a nehéznél is nehezebb évfordulók, amelyeket közelebb érzünk magunkhoz akkor is, ha nem voltunk jelen, vagy nem voltunk közvetlen ismerősök. Gősi Zoltán, a győri életmentő hős halálának napja, július 29. is ilyen. Ő az életét áldozta ezen a napon másokért, nekem pedig a születésem dátuma. Véletlen és fájdalmas egybeesés, de minden évben gyújtok egy gyertyát érte, rá emlékezve. Már 25 éve…
„Egyik palaczkban foglaltatik a savanyú vizeknek legegyszerűbbike, mellyben a közönséges vizen, és avval egyesült szénsavon kívül semmi más ásványos rész nem találtatik” – ahogy ezt Jedlik Ányos annak idején megfogalmazta. A másik palackban pedig… A másik palackban természetes bor legyen, de abból sem mindegy, hogy milyen!
Véget ért a 2024/25-ös tanév, s a pénteki kicsengetéssel megkezdődött a közel két és fél hónapos nyári vakáció.
„Anyám szájából édes volt az étel,/apám szájából szép volt az igaz.”
Június 4-e a nemzeti összetartozás napja, és a mai napig feldolgozhatatlan sorstragédia tán még azok számára is, akiket nem érdekel a közélet és a politika, esetleg éppen hiányoztak arról a történelemóráról, ahol a trianoni békediktátum volt a téma. Már ha egyáltalán beszéltek róla, mert sokáig az is tilos volt.
Több olvasónk is szomorúan jelezte felénk, hogy a belvárosban hamarosan ismét bezár egy évtizedek óta nyitva lévő bolt. A népszerű konyhafelszerelési szaküzletről van szó, amely a Czuczor Gergely utcában árul tényleg mindent, ami egy konyhában hasznos lehet. Sőt, annál is többet. Sajnos már nem sokáig. S tényleg nem tudni, mi lesz azzal a világgal, ahol már azzal is elvétve találkozni, hogy az edények anyáról lányra szállnak...
Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepeljük. A gyerekeket, akik temérdek feladatot és rengeteg szeretetet adnak.
Van valami varázslatos abban, amikor egy elhagyatott mezőn hirtelen megjelennek az első pipacsok. Nem harsányan, nem tolakodva, csak úgy. Véletlenül odakerülnek, ám olyanok, mint amikor egy festő az utolsó ecsetvonásokkal életet lehel a tájba. A pipacs nem akar több lenni annál, ami: egy szelíd szépség, ami nem marad sokáig. Viszont amíg itt van, minden pillanatot beragyog.