Rég örültünk ennyire a napsütésnek!
A sok esős nap után a hétvégén Győrben szinte kirajzottak emberek az utcákra és a város napsütötte tereire, így köszöntve a régen várt jó időt!
A sok esős nap után a hétvégén Győrben szinte kirajzottak emberek az utcákra és a város napsütötte tereire, így köszöntve a régen várt jó időt!
Május 17-én kutyák, cicák, madarak és más kisállatok lepik el a Dunakapu teret az első győri állatvédelmi napon, a színes programok középpontjában pedig a felelős állattartás áll majd. Jó látni, hogy Győrben is egyre több az ilyen és ehhez hasonló rendezvény, hiszen bármelyik korosztályról legyen is szó, sokan meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkeznek a helyes állattartásról. De hol kezdődik és miben rejlik egyáltalán a felelősségünk? Csollán Tamara kolléganőnk jegyzete.
Most annak örülnénk a legjobban, ha az NB II-ben. Rossz ezt leírni, de ez a realitás és az, hogy tíz év emlékeiből már nem lehet táplálkozni. Közeli, mégis borzalmasan távoli az a Fradi elleni mámoros mérkőzés. Ez a város, ezek a szurkolók megérdemelnék, hogy ismét bajnok, s utána élvonalbeli csapata legyen.
Az elmúlt nyáron elképesztő kommentvihar támadt a közösségi médiában a honvédelmi táborok kapcsán, nemrég pedig megnyitották az idei jelentkezési lehetőségeket. Csak remélem, hogy csillapodtak a fotelharcosok, s azóta volt idejük tájékozódni is.
Kevés olyan film van ami katarzist nyújt számomra. De évek óta a magyar produkcióktól kapom meg azt az élményt, amelyről napokkal, hónapokkal később is szívesen beszélek. A legújabb alkotás a Hat hét, mely ismét tabukat döntöget, az örökbeadás, az örökbefogadás témáját dolgozza fel.
Rossz szokásom, hogy kommenteket olvasok a Facebookon, és nem csak a szakmai érdeklődés vezérel ilyenkor. A magyar űrhajósprogram kapcsán elég egyhangú kép rajzolódik ki előttem: a kommentelők többsége nem érti, hogy ez mégis minek kell?
Ha az embernek kutyája van, sok minden megtörténhet. Még az is, hogy akaratán kívül leteszteli az új, egységes ügyeleti rendszert.
Éppen egy héttel ezelőtt ismét tétmeccset játszott a válogatott. Sokaknak mellékes téma, újra előbújnak azok is, akik már 30 évvel ezelőtt is tudták, hogy a magyar foci semmit nem ér. Több százezer magyarnak – köztük nekem is – pedig rendkívül fontos. Mert a válogatott meccseire járni nem csak a sportról szól.
A rendőrség mindig kiemelt figyelmet fordít a közlekedés során kötelező passzív biztonsági eszközök használatára, ám 2023-ban az ellenőrzések középpontjában a biztonsági öv becsatolása áll. Muszáj, mert sajnos még nagyon sokan mellőzik, hogy bekössék magukat. Pedig nem csak kötelező és büntetés jár érte, hanem életet is menthet.